hozott száraz vihart, akkora széllel, hogy csak úgy zúgott a kert alján az erdő. Kísérteties volt. Aztán később folyamatában villámlott, közben eső is esett , akkor már. Majd hangja is lett ennek a rettenetes természeti megmozdulásnak, mintegy búcsúzóul.
A macskák megbolondultak, keringtek az udvaron , nem tudtak a helyzettel mit kezdeni, hiába csalogattuk be őket. Pedig szerencsétlenek hatalmas felhőszakadásokat vészeltek át az udvaron, farakás alatt, s még ki tudja hol a nyáron.
Elment az áram, ma délelőtt tíz körül vissza is jött.
Letörte a szél a legszebb, dióval teli és legegészségesebb fűzfaágat. Persze, hogy, ezek egészségesek voltak, nagyok, voltak, legyen mibe kapaszkodni a szélnek.
Pottyant némi cserép is a földre. S a Zsebi kert telis-tele letört kisebb ágakkal, dióval, levelekkel.
Egyszóval vihar volt. S most majd lesz is, mert néha morog, rettenetesen fülledt az idő, pedig ügyet intézni kellene indulnunk. S én? A lábamon alig állok. Meglepetés? No, nem. Viszont ügyek is vannak.
Fotókat majd mutatok, majd.
