2016. december 14., szerda
2016. december 13., kedd
Vasárnap délután,
Khm.
S egy-két szépség a sétálóutcából.
S amik még felújításra várnak:
Hazafelé.
2016. december 12., hétfő
"A szív gyönyörűségei"
Valamikor évekkel, inkább évtizedekkel korábban hallgattam egy riportműsort a tv-ben. Kocsi Mártával és Csomor Lajossal, akik Erdélyt járva a festett bútorokról írtak könyvet. Ott figyeltem fel rájuk, a festett bútorokra, a szimbólumokra.
Aztán került hozzám tálas és egy doboz, örömmel vásároltam meg őket, mert festettek voltak. Az öröm akkor változott ürömmé, amikor itthon nyomozni kezdtem utánuk. Az előbbit én román eredetűnek saccolom, mert Kecskeméten vettem a bolhapiacon, akárhonnan felszedhették. Az utóbbinál osztrák eredetre gondolok, az zalaegerszegi vásárlás, arrafelé sok a nyugati áru. Hasonlóan került egy képkeret is, amire művész ismerős mondta, tetess bele tükröt.
A nyár elején körbejártuk a keleti határrész református templomait, azaz a festett, kazettás mennyezetű, templomokat. Mindegyik maga volt a csoda, s mindegyik más. Nagy élmény volt számomra.
S akkor megláttam Mónika mécsestartóit. Tudtam, hogy fest, tanulta a bútorfestést, táblafestést. (Lehet, hogy nem vagyok a megnevezésben szakszerű.) Valami léleksimogató szépségeket mutatott. Úgy érzem, amikor nézem a munkáit, hogy ezekben a harmónia, a szépség, a tanult színhasználat a szimbólumok ismerete, s valami ösztönös, de ugyanakkor tudatos alkalmazása olyan eredményt hoz létre, amelyekben a múlt a mai kor igényei szerint él tovább. Eredetileg ajándéknak kértem tőle, s közben , ahogy nézegettem annyira szívemhez nőtt, s akiknek szántam másra vágytak, tehát találkozott a vágy és a lehetőség, s immár az enyém, a miénk lett. A legszebb karácsonyi ajándékunk. Köszönet érte!
Sok helyre próbáltuk a házban, de valahogy sehogy nem volt a helyén. Akkor ideillesztettem, s mintha erre a helyre várt volna, vagy a helyre rá. Egyszerűen életre kelt. (Azt bevallom, ha olyant főzök, leveszem, óvom, de reggel, mikor félhomályban kijön az ember a konyhába, meggyújtja a mécsest nagyon bensőséges hangulatot ad.)
A bejegyzés címéhez Erdős Éva szavait vettem kölcsön, s milyen igaza van.
Aztán került hozzám tálas és egy doboz, örömmel vásároltam meg őket, mert festettek voltak. Az öröm akkor változott ürömmé, amikor itthon nyomozni kezdtem utánuk. Az előbbit én román eredetűnek saccolom, mert Kecskeméten vettem a bolhapiacon, akárhonnan felszedhették. Az utóbbinál osztrák eredetre gondolok, az zalaegerszegi vásárlás, arrafelé sok a nyugati áru. Hasonlóan került egy képkeret is, amire művész ismerős mondta, tetess bele tükröt.
A nyár elején körbejártuk a keleti határrész református templomait, azaz a festett, kazettás mennyezetű, templomokat. Mindegyik maga volt a csoda, s mindegyik más. Nagy élmény volt számomra.
S akkor megláttam Mónika mécsestartóit. Tudtam, hogy fest, tanulta a bútorfestést, táblafestést. (Lehet, hogy nem vagyok a megnevezésben szakszerű.) Valami léleksimogató szépségeket mutatott. Úgy érzem, amikor nézem a munkáit, hogy ezekben a harmónia, a szépség, a tanult színhasználat a szimbólumok ismerete, s valami ösztönös, de ugyanakkor tudatos alkalmazása olyan eredményt hoz létre, amelyekben a múlt a mai kor igényei szerint él tovább. Eredetileg ajándéknak kértem tőle, s közben , ahogy nézegettem annyira szívemhez nőtt, s akiknek szántam másra vágytak, tehát találkozott a vágy és a lehetőség, s immár az enyém, a miénk lett. A legszebb karácsonyi ajándékunk. Köszönet érte!
Sok helyre próbáltuk a házban, de valahogy sehogy nem volt a helyén. Akkor ideillesztettem, s mintha erre a helyre várt volna, vagy a helyre rá. Egyszerűen életre kelt. (Azt bevallom, ha olyant főzök, leveszem, óvom, de reggel, mikor félhomályban kijön az ember a konyhába, meggyújtja a mécsest nagyon bensőséges hangulatot ad.)
A bejegyzés címéhez Erdős Éva szavait vettem kölcsön, s milyen igaza van.
2016. december 11., vasárnap
2016. december 10., szombat
Egy meleg nap délutánján
Hunyorok, őket aztán nem zavarja a fagy. Mindhárman bimbókkal tele. A harmadiknak elhúztam a leveleit, ott kuporognak a bimbók alattuk. S a primulák közt is van, ami nyílik. Tudom, most nem ez a dolga. Apró kis fénysugárkák ebben a rideg időben.
Alkonyi búcsúzás: bent és kint.
2016. december 9., péntek
8.
Nem írtam hozzá semmit, nekem, nekünk a 8. ennyi. Kereshettem volna szebb, jobb szöveget, ez jött velem szembe. Ebben is sok minden benne van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)