Miközben száradtak a függőnyök

kimentem a mezőre a fényképezőgéppel. (Apámnál jártam, takarítani. Rá is fért mindenre. Leginkább őrá a jelenlétem. Hiába 91. évében és férfi. Ahhoz képest kifogást a női szem talált csak.)

A győző

Hodgkin-kór- Fiam: 2:1 Semmi vész, mi fogunk győzni!!!

Az ember

 krumplit pucol, kiesik a kés a kezéből, ereje elfogy. Nem érti. Aztán ahogy jött, eltűnik a jelenség
mesét olvas, elmegy a hangja, a gyermekei csak néznek. Hat és tíz évesek

mesét olvas gyerekeknek a munkahelyén, a hangja elmegy. Az óvónő rugalmas , kiveszi kezéből a könyvet, folytatja

hogy ez betegség, ki gondolna erre???

kirándulni megy a turistacsoport, a Törcsvári hágón megyünk át autóval. Köd, sötét, útjelzők sehol. 1986. nyara

másnapra a szemét nem tudja nyitva tartani,  a Békás szorosban a hegymászókat kitámasztott szemmel nézi

két nap múlva , Kolozsváron már nem tud enni kanállal, hangja pár mondat után nazálisba megy át

nem érti, érthetné?, orvos van a csapattal, ő sem szól semmit, nem ismeri fel mi történt? nem ismeri a betegséget?

aztán már otthon még tesz néhány kört, bekerül egy gégész elé, úgy érzi a gégész úgy néz rá, mint borjú az új kapura

 a gégész sürgősséggel neurológiára küldi, ott a beszéde alapján azonnal befektetik, helyben van (a gégész hónapokat töltött neurológián, felismerte, amit akkor még kevesen, mi a betegség)

neurológia: adnak gyógyszert, aznap hat, másnap már kevésbé. Már alig tud enni, beszélni szinte semmit, aztán Budapestre küldik szirénázó mentővel. (Diagnózist nem kap, abban az időben az osztályon még lázlapot sem tettek ki.)

a mentőből egy hatalmas kórházban kiteszik, már a csomagját sem tudja megfogni. Egy betegszállító segítségét kéri. Felviszi egy osztályra, jön egy nővér, ránéz, közli: jó helyen van, közli a diagnózist. (Amit az alapkórház is tudott, jó helyre küldte tovább, csak neki nem mondták meg. Végül is rátartozott.)

aztán orvos is jött, ős is elmondta a kilátásait, gyógyították, műtötték, gyógyították, gyógyította saját magát jógával és agykontrollal. Volt leszázalékolt és teljes értékű dolgozó. Aztán ismét leszázalékolt lett. Az öngyógyításhoz napi 2-3 órában évekig csak egyszer volt kitartása

aztán jött egy fiatal orvos, félrekezelte, majdnem ráment az élete. Megtanulta a saját ösztöneiben bízzon, régi beteg, néha többet tudhat magáról, a betegségéről, mint az orvos. (Néhai professzora az orvostanhallgatókat beküldte a súlyos betegekhez, ők mindent tudtak  a betegségükről.)

él, dolgozik (ha félemberként is) , együtt él a betegséggel. A betegség a főnök, csak ezt néha elfelejti. Nem is felejti, nem akarja tudomásul venni. Aztán a betegség jön, kacag, leteper, figyelmeztet. (Közben kart karba ölt az időjárási frontokkal, végül is együtt erősebbek.) Megállni! Pihenni! Vigyázz magadra! Itt tartunk.

Elsők

Véletlenül akadtam erre a cikkre E. Zs. feleségéről... Ami tetszik benne, az  a feleség gondolkodása. Szeretem az elhívatott embereket, ilyen volt a férj is. S a feleség is tudta mit/kit vállalt ezzel a házassággal.  Egy ilyen teljesítményben sokféle kockázat van, s van amikor a nem várt helyzet okoz tragédiát. Csodálom és sajnálom őket, mindkét hegymászót. A feleségnek pedig nagyon sok erőt és kitartást kívánok. Ahogy a nyilatkozatokból lejön méltó társa volt a férjének.

S akkor már legyek prózai, a mi idei elsőink. Ill.elsőink mindketten. A virág a ház melletti virágoskert elsője, csak a nevét nem tudom. Én kúpvirágot vártam, szerintem nem az. A primulán már négy lila virág van. Új helyre került, s úgy tűnik megtalálta a helyét. Lassan kezdem átlátni a kertet, a virágok, növények  helyeit. Lassan....
 

S a kedvencem, az oly szeretett:

 

Oly fáradt vagyok, hogy

ismét csak fotókat vagyok képes feltölteni. Ma hazajöttem munkából, feküdtem egész nap. Estefelé macskaúr vitt le sétálni. Fel kellett jönnöm fényképezőgépért. Lehet olyan, hogy a memóriakártya vírusos? Egyszerűen nem tölt át képeket. Nem értem.

Napsütésben, viharban

A mai nap összefoglalása a két fotó: a délelőtti melegre délután, ahogy Zsebi időjárás előrejelzőnk jelezte, hatalmas felhőszakadás érkezett, jéggel... Volt a mai napon nagyon sok munka, néha az emberi teljesítőképességem határán. Most csak ennyi telt  tőlem, kidőltem.

Tündérek

Van egy blog, egy nemezelő hölgy csodás dolgokat készít: a  hendimédi blog írója, Lázár Mónika.

Unokáimnak kértem tőle tündéreket. Nézzétek, ahogy vártuk őket:

S Móni már elküldte a fotót, bár még nem érkeztek meg (majd arról is teszek fel fotókat):

Szerintem csodaszépek!