Itt már minden a tavaszról szól!





Napfény, hó, róka

a mai délután címszavai. Cél volt Zsebi levegőztetése, sétáltatása, no meg leginkább a  gazdasszonyáé. Autóba be, irány a pusztaszentlászlói halásztó. Napfény barkák, kankalinok, a tó vize még itt-ott jeges, vagy ezt mondják már posványosnak? A bokroknak már a sárga árnyalataiban játszó színe volt. Fényképezőgép akku induláskor kidőlt, maradt a mobiltelefon, csak nincs zsinórom a fotók áttöltéséhez. Majd ha hazamentem....

A tózugban állt a hó, azaz még nem olvadt el olyan félméteresen. Ebbe pottyantam bele (nem sokan törték az utat előttünk, igaz törték, mert az ő nyomaikon próbáltam menni). Úgy ki-és eldőltem, hogy kiment még az erő is belőlem. Izomműködés leállt, én a hóban, férj próbált kihúzni, a kutya húzta a pórázt, szóval jól elvoltunk. Erőm elszállt, mint egy darab fa feküdtem, aztán lecsúsztam , így sikerült szabadulnom, lábra állnom, s folytatnom az utat. Félelmetes élmény volt, s figyelmeztetés, el ne bízzam magam!

Ahogy az autóban jöttünk hazafelé egy elhagyott ház gazdasági épületének tetejéről  róka nézett szembe velem. Tolatás vissza, még ott volt. A padlástérben!!! Mire mozdultam, hogy a mobillal fényképezzem, megijedt, s eltűnt. (Azért ezt fényképezőgéppel állóhelyből megoldhattam volna. Késő bánat.)

Tud nekem valaki segíteni? Mit látunk a képen? Betegség? Ellenszere? Almafa!

S egy montázs a kertről, ahova egy hete még harminc centis hó hullott. Most fele-fele hó és napsütés, árnyék és macska, mert azok nélkül próbálhatunk lépni, legfeljebb nem tudunk.

S  napfényes tavaszi ablak a konyhából, biztatásul!

Blogajánló

Pár hónapja egy blogra, s mondhatom írójában egy rokonlélekre akadtam: Csendhegyek. Kiderült, hogy  blogjában a magyarországi kálváriákat gyűjti össze, leírásokkal, fotókkal. Mivel  a temetőim mellett is találhatók, jó néhányat fotóztam közülük. Most legalább a több éves fotózásnak értelme lett (akkor is, ha én többnyire "szerelemből" s nem kutatási alapossággal fotóztam). S bevallom egy kicsit emlékállítás Szilágyi Istvánnak is, aki 1980-ban jelentette meg könyvét.







Az akkor még érdekességként felfogott hobbyja mára már  számomra is érték. Az annak idején dedikált könyvét elsodorták az évek, pár éve antikváriumból tudtam megszerezni. Hogy ne csak nézzek, lássak is, tudjam miket is fotózok. Vajon az általa bemutatottak közül hány létezik még ma is, mert voltak ugyancsak romosak, s hányat újítottak fel, mint ahogy a celldömölkire csodálkoztam rá pár évvel ezelőtt. S ahogy lapozom ismét a könyvét megtaláltam annak az angyalnak a fotóját amiért Pápára kellett utaznom, s  nekem is lefotóznom, mert annyira megfogott. S ahogy elnézem a régi angyalt  maga patinájában,kopottságában, s amire már én találtam felújítva láthattam, a kálváriát is (amit viszont évtizedekig nézegettem a vonatablakból). S sikerült megtalálnom a  régi blogból az egykori bejegyzést is!

István ma már nincs köztünk. Örülök, hogy valaki fontosnak találta, s felkarolta a szívügyét. Nem telt  hiába az a sok-sok óra, amelyet a kálváriákkal, kutatásukkal, fotózásukkal eltöltött.

Igértem, hogy írok a születésnapról

talán most sikerült összeszednem magam hozzá. Beszéljenek a képek.

A torták és a várakozók, hogy ne unatkozzanak minden nyomtatványt "elolvastak". (A vendéglőben amilyen finom volt az étel, a kiszolgálás ill. felszolgálás a jó pontot rögtön vissza is vonta.)

Az ajándék egy részét mutattam már, s ismét megmutatom, hogy akit érdekelne ajánlom, nézzétek a többi terméküket is: NTA kerámia. Véletlenül akadtunk rá. Volt két kávéscsészém, a készletetet szerettem volna bővíteni. Tanulság, amit tudsz, vedd meg azonnal, mert nem biztos, hogy hónapok múlva is lesz rá alkalmad. Így jártam/jártunk. Keresgélni kezdtünk a neten hasonló, levendulás készlet után, így találtunk rá Andrea kerámiáira. 

S hogy mi lesz az igazi levenduláimmal (mert a tavalyi felhozatalom igencsak gyatra volt)? Meglátjuk, a kudarc viszont előrevitt. Kutakodni kezdtem utána, a talaj, szaporítás,  stb. Kicsit tájékozottabb lettem. Azért nem az az igénytelen növény aminek hirdetik. Több bokrot szerettem volna, terveim voltak velük, mire nyugdíjas leszek... Lehet, hogy arra minden összejön majd levendulaügyben?

S még egy utolsó: milyen érzés hatvan évesnek lenni? Hát különöset nem éreztem, számomra egy volt a születésnapok sorában, legfeljebb a család kiemelten ünnepelte. Valahogy nem érzem magam ennyinek. (A fizikai nyavalyákról nem kellene szót ejteni, azok már régóta vannak.Együtt élünk, megszoktuk egymást.) S ami még jó volt: tíz éve egyedül voltam, most férjem, a gyermekkori szerelmem is velem volt. S a két tündéri leányka, a fiaim éppen itthon, teljes létszámban.Tíz éve foglalt a fiam helyet egy vendéglőben, felvették a foglalást, beírták a naptárba, mikor odamentünk a vendéglő zárva volt. Ragozzam? Találtunk azért másik helyet, s jó volt a gyerekekkel is együtt lenni. (A hóhelyzet akkor a testvéreméket tartotta távol.)

Aztán elgondolkodtam, eztán már minden tizedik évfordulót ennyire megünneplünk?

Mintázatok

S már nem csak nekik van elegük a téből, s próbálnak behúzódni a tilosba, megtették azt, amit eddig soha, itt találtuk őket. Honnan tudják a macskák, milyen belső iránytű viszi őket a lehető legmelegebb, s legkényelmesebb helyre. (Lásd annak idején Pifet, a teleportált macskát...)

S tegnap óta én is teszem, ami a lehető legkényelmesebb nekem: fekszem, s kúrálom magam a fejfájásból, náthából, torokfájásból. Némi gyógyteával, homeopátiás szerekkel, s remélem ennyivel megúszom, nem szeretnék órákat a rendelő várótermében eltölteni. Nem az órák aléynegesek, hanem amit esetleg felszedhetek, bár apám szerint, ami megvan nekünk írva, azt nem kerülhetjük el.

"Betemetett a nagy hó..."

énekelhetnénk Kányádi Sándor versét. Tegnap csak mutogatta magát, reggelre hóbunda alatt volt minden. Jó vastag alatt, biztos ami, biztos alapon. Még a macska sem hitte el mit is lát?!

 
 Ismét bedugult az út, a kamion félóránként próbálkozott áthaladni az utolsó kanyaron. S milyen napra hívják össze a falu ebjeit, természetesen díszkísérettel, mint a main. Hó, kutyák, gazdik, minden volt a szabadtéri csipbeültetésen.

S végre szabadon, csippel gazdagon a saját udvarában örvendhet Zsebi a hónak!

S micsoda szégyen: megkérdezték, hogy szobakutya-e? Nem is csodáltam, a sok nagytestű kutya közt kicsit másként mutatott....

Gyűjtők

Éva bejegyzése tette fel az íre a pontot, hogy írjak arról, amire napok óta készülök. Nézem a Spektrum Home csatornán a Tiszta lappal c. műsort. Notórius gyűjtők "gyűjteményeit" számolják fel, igaz, kérdésekre való jó válasszal visszaszerezhetők tárgyak, sőt az aukción eladottak is visszakerülhetnek még. MÉG? ha úgy dönt a tulajdonos nem tud tőlük megválni, semmiképpen. Az általam látott adások közül egy esetben történt ez meg.

Nézem sokszor a felesleges lommal elborított házakat, a majdani más országba költözésre összegyűjtött berendezési tárgyakat (WC kagyló, mosdó stb.), s a ragyogó gyűjteményeket. Ezekkel csak egy gond van, már túlnőttek a tulajdonoson, már fojtogatják az életét, s ő még ezt észre sem veszi. S hogy mennyire élik a gyűjteményeket eldöntik a kérdésekre adott válaszok. Ha tudja, benne van, foglalkozik vele, ha nem, akkor ez bizony csak helyfoglaló.

Amúgy jó pszichológiai érzék kell ezekhez a szembesítésekhez, az új, tárgyak tömege nélküli élet vállalásához, mert sorsok bújnak meg mögöttük. S eszembe jut még a Deco néven futó csatorna egy régi műsora, ahol rendet csináltak a házakban. Ott is fordultak elő gyűjtemények, de időnként mérhetetlen rendetlenség, felhalmozás pl. egyetemi jegyzetek, felnőtt gyerekek tankönyvei,régi ruhák stb. S ezek szétválogatásához, az egyes daraboktól való megváláshoz bizony nagyon értő vezetés kellett.

S tegnap én is elgondolkodtam. Évek óta gyűjtögettem tárgyakat, amik végül a házban otthonra találtak. Évtizedekig vártak végső helyükre. S vannak amik tán feleslegesek, vagy már idejétmúltak? Ők a babák. Egy időben jó volt, hogy velem voltak, reggelente a mosolygós Helenre nézve a napom is szebb lett, másik a gyerekemre emlékeztetett, a harmadik a szépségével fogott. Most többnyire bedobozolva vannak. Nem tudok szabadulni tőlük, itt vannak a lányunokák. Hátha valamelyik megszereti majd őket.


 Időnként átnézem a lakást, s elgondolkodom mi lenne az a 3 tárgy, amit mindenképpen magammal vinnék, ha választani kellene. Kettő makacsul tartja a helyét, a harmadikon vacillálok. (Most nincs módom megmutatni őket.)

Elgondolkodtatok már, mi lenne a ti 3 tárgyatok, amit magatokkal vinnétek?