Az akkor még érdekességként felfogott hobbyja mára már számomra is érték. Az annak idején dedikált könyvét elsodorták az évek, pár éve antikváriumból tudtam megszerezni. Hogy ne csak nézzek, lássak is, tudjam miket is fotózok. Vajon az általa bemutatottak közül hány létezik még ma is, mert voltak ugyancsak romosak, s hányat újítottak fel, mint ahogy a celldömölkire csodálkoztam rá pár évvel ezelőtt. S ahogy lapozom ismét a könyvét megtaláltam annak az angyalnak a fotóját amiért Pápára kellett utaznom, s nekem is lefotóznom, mert annyira megfogott. S ahogy elnézem a régi angyalt maga patinájában,kopottságában, s amire már én találtam felújítva láthattam, a kálváriát is (amit viszont évtizedekig nézegettem a vonatablakból). S sikerült megtalálnom a régi blogból az egykori bejegyzést is!
István ma már nincs köztünk. Örülök, hogy valaki fontosnak találta, s felkarolta a szívügyét. Nem telt hiába az a sok-sok óra, amelyet a kálváriákkal, kutatásukkal, fotózásukkal eltöltött.
