Amikor a napsütés áttör a felhőkön,

s alattomban ismét sötét felhők kúsznak be be a kert mögé.

 Itt már olvad

 S már jönnek a felhők ismét, s a népek, hogy semmiből ki ne maradjanak!

Ajándék

Ajándék, majd írok róla, most ennyit. Szép ugye? Nekem csodaszép!.

Egy könyvről

"egyszerre nyűgöz le a költői brutalitás, amivel  a kivándorlástól pusztuló sváb falu világát bemutatja, a sorok közt vibráló bátorság és erő, és az, hogy ezt az egészet még ott és akkor le tudta és le merte írni valaki." írja Dragomán György a könyv utószavában.  A "költői brutalitás" mily találó szavak a könyvre.  Itt olvashattok a könyvből részleteket. Egy ülésben olvastam el, néha összeszorult az öklöm, néha eszembe jutott a tőle olvasott első könyvem a Lélegzethinta. Nem véletlenül. Az egyik női szereplő is megjárta a lágerek poklát, aztán a Ceaucescu féle Romániáét. Az emebertársát lealacsonyító ember mindenhol egyforma. S melyik volt a nagyobb pokol?

Nem könnyű olvasmány. Viszont örülök, hogy nem hagytam ki. Amit épületekben, kultúrában maguk után hagytak a kitepülők, beleszakad az ember szíve.

Erdőbe indultunk

 Pocsolyafotók

 Az út vége

A falu vége

 
Árnyékok

Vonalak

Admont, tavasz

Nekem fontosak ezek a szobrok? Ahogy nézegettem a rügyező, levélbontó fákat, a levelek közt áttörő napsugarakat úgy gondoltam, jöjjenek "ők" e városkából.

S ezeket akkor már nem hagyhattam ki! Melyikkel tettem volna?

Napfényben tündöklő tulipánfa. Március volt, tavasz. Tavasz! Nagyon várlak!

Elvágyódom? Tavaszra vágyódom? Máshova vágyódom?

Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat, mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel. Hamvas Béla

Bad Ischl

Admont

Fotókat rendszerezek: Hallstatt