"egyszerre nyűgöz le a költői brutalitás, amivel a kivándorlástól pusztuló sváb falu világát bemutatja, a sorok közt vibráló bátorság és erő, és az, hogy ezt az egészet még ott és akkor le tudta és le merte írni valaki." írja Dragomán György a könyv utószavában. A "költői brutalitás" mily találó szavak a könyvre. Itt olvashattok a könyvből részleteket. Egy ülésben olvastam el, néha összeszorult az öklöm, néha eszembe jutott a tőle olvasott első könyvem a Lélegzethinta. Nem véletlenül. Az egyik női szereplő is megjárta a lágerek poklát, aztán a Ceaucescu féle Romániáét. Az emebertársát lealacsonyító ember mindenhol egyforma. S melyik volt a nagyobb pokol?
Nem könnyű olvasmány. Viszont örülök, hogy nem hagytam ki. Amit épületekben, kultúrában maguk után hagytak a kitepülők, beleszakad az ember szíve.
