"...változandóság honol mindenben"

Szőke barátném a pitypangot leszedtem,
pompás mozdulat már illan a délután
Szép szőke kert alatt, szép szőke délután
Barátném nem is tudom, hogy mit is írhatnék e levélben most neked folytatom:
Kedves barátném! Tegnap légy volt a levesben, aztán meggybefőtt végül torta volt vacsoránk.
Bűbájos pillanat virradat, virradat
Leírnám pár gondolatom e levélbe ha nem félnék,
hogy kinevet barátném! folytatom :
Most jut eszembe, ahogy megállt és nevetett
pompás mozdulat úgy érzem, többet ér
többet ér mindennél, mindennél, mindennél...
A barátság kedveseim: visszafojtott sírás
és ezzel zárom is soraim.
Végül annyit még: a pitypangra ráfújtam
annyit mondhatok így múlik az életünk
Egy rohadt kert alatt! szép szőke életünk...
Végül egy utóirat:
A barátság, a szeretet, a pihenés fontosabb mindennél!

Cseh Tamás-Bereményi

“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.”

Tatiosz

Az utolsó meleg napok?

A tegnapi bejegyzés fotói tegnap délelőtt készültek: ködben, hidegben, szinte folyt rám a víz a fákról, kapucnit kellett a fejemre tennem. Aztán a végén kezdett kisütni  nap, de az utolsó fotó már előrevetíti a novembert, a ködöst, a hideget, a napot, amely már csak átsejlik.

A veteményest felástam, azaz az utolsó kb. nyolcvan centis csíkot, a salátákat szétültettem. Kaptunk málnatöveket, nekik is helyet kellett keresnem. Igazából kellene még feltörnünk földet, de ezt e pillanatban én nem vállalom, férjem a kiülő vízelvezetőjét fejezi be. Szép lett, jövő nyáron már használhatjuk, élvezhetjük az árnyékos étkezéseket a diófa lombjai alatt. (Árnyék volt eddig is, étkezések is, meg sár is, ha esett az eső. Ezt próbáljuk megelőzni.)

A körömvirágok magukhoz tértek az esőktől, soha nem volt ilyen formájuk.

Levágtam az utolsó virágok szárát, sajnos a nevüket máig nem tudom, örököltek. A petúniák erősek, szépek, néhány kokárdavirág is nyílik még. Sajnáltam visszavágni őket. Viszont a holland fekete tulipánjaimból semmi sem lett, őszi virágzást igért a zacskójuk! Lehet, hogy belesültek nyáron a földbe? Ki tudott annyi mindent öntözni? A paprikák, na azok most formában vannak, lennének, tele virággal, kicsi paprikával. Mi is lesz velük? Majd jön a fagy, s eligazítja őket.

Behordtuk a virágokat: szobába, kamrába, s szomszédi segítséggel komfortossá tettük a macskáknak a "kastélyt". Már csak egy függőny kell az ajtajukra. (Tudom, jó bolondok vagyunk, vagyok, de ha nem vagyunk ott legyen meleg helyük.) Már csak az a kérdés, hogy akiknek készült, a vörösök ők alszanak-e ott ténylegesen? Vagy apjuk, anyjuk? ŐK nagy túlélők, én csak a kölyköket féltem. (S a fotókat ismét nem tudom letölteni... Majd máskor.)

Füzetemből

Ez a születés és halál közé szorított élet mégis lehet kielégítő – ha párbeszéd. Életünk, élettapasztalatunk úgy épül fel, hogy megszólítanak gondolatok, szavak, cselekedetek, mi pedig azzal válaszolunk, hogy teremtünk és hatást gyakorlunk.

Martin Buber

Vers-játék

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél!

Mi jut eszedbe erről a mondatról?

"A szavak titkos élete". Miről beszélhetnek, s mit hallgatnak el?Kemények? Lágyak? Fájdalmasak? Miért titkosak? A film címe felkeltette az érdeklődésemet. Régi film, nekem volt új. Nézzétek meg! Ne nézzetek utána, ne olvassatok róla. Kár lenne...

Búcsúzó

B

Pókhálóvadászat egy kertben egy ködös őszi reggelen