Légszomj_
Szeretnék Rád ismerni az öregemberben, akivé
lettél, kinek bőre sárga, megkopott falevél, keze
erőtlen, gyönge bokorág, s gerince, mint kin villámok
sora rohan át, naponta száz is. Hogy van? Jóban, rosszban,
egészségben, betegségben… Mennyire banális, és mégis
mennyire nehéz. Az Isten is tévedhet, ha félrenéz,
és a jó elnyeri méltó büntetését. De engem is
fojtogat a föléd hajló, egyre fogyó légbuborék,
s talán a légszomj az oka, hogy egyre halványul a kép,
kit Rólad magamban őrzök, ki ebbe a gyönge, beteg
testbe költözött, s úgy fogy el, észrevétlen, ahogy hetek
villanó egymásutánja az évet rövidre zárja.
Magányos vagyok. És persze tudom, Te is egyedül vagy
a rád osztott, torz szerepben, hisz nem ismered, akivé
lettem, akit erőssé tett a féltés, harag és bánat.
De itt vagyok és itt leszek, hogy újravessem az ágyad.
Sárhelyi Erika verse
A betegségem csoportjában adta egy beteg felesége közzé a verset. A férj még más, súlyos betegséggel is küzd. Engem nagyon megfogott, s szerintem minden benne van arról, aki egy beteg, szeretett emberrel él együtt.
