A tegnapi reggel jó néhány pókhálóval köszöntött rám a kertben. Aztán délután- miután feltámadtam, újabb gyengeség után- kimenetünk egy erdei utas erdőbe, értsd nem volt sár az úton... Mert ahogy onnan láttuk sok lehetőség a továbbmenetelre gólyalábakkal lett volna. Engem az erdő feltölt, erőt ad, lenyugtat. A sok eső idő után pedig a mozgás kellett, mindenkinek.
Napok óta nagy munka a nád kiásása. Miközben a szívünk szakadt meg érte, valahol. A házzal örököltük, aztán az évek során egyre gyarapodott. A sok eső évek óta túlnöveszti, most már két karóval volt rögzítve, de a vihar ezt is széttépte, lefektette, olyan nagyra nőtt, túlnőtte önmagát, a helyét, a környezetét. Mennie kellett. Simogatással köszöntem el tőle.Sokáig szolgált, szép volt, vége lett. Ez még egy korábbi fotó, ezt még felállítottuk, két karóval, az utolsó kikötése volt, búcsúzás előtt.
