Kimentem pénteken délután a HÁZunkba, s nem találtam a helyem. Az ember páros lény, s szomorú, ha egyedül kell lennie. (Tudom, ezt vállaltuk, de akkor is.) Imádom a házat, az állatokat, de egyedül is rossz. Aztán a ház és a környezet varázsa magával ragadott, s feloldódtam.
Viszont elhatároztam vasárnap reggel visszautazom, mert bolhapiac lesz, s még mindig ernyőt keresek vagy legalábbis lámpát az éjjeliszekrényekre. Hol találtam, egy blogbejegyzésben
Krisztinánál! Igaz ő is vendégségben fotózta, de akkor is. (Mint a gyerekek...) Kicsit irigyeltem a tulajdonosokat. Egy kicsit. Igaza van Krisztinának, gondolom nyitott szemmel kell járni, járni a régiségboltokat, piacokat, netán garázspiacokat, aztán valahol csak ráakadok a megfelelőkre vagy találok valahol lüszter burát. Mert azt már megtudtam olyant keresek. Valahol megjegyezték, azért dobták ki, azért került a bolhán fillérekbe, mert nincs bura hozzá. Lehet, de akkor sem adom fel.
Viszont találtam egy régi mérleget. Ez a párom szíve vágya. Ő meg talált a neten. Bács megyében.... Közös gondjuk, egyikhez sincsenek súlyok. Enélkül meg mit ér egy mérleg? Akkor is, ha régi, akkor is, ha dísznek (is) vesszük. Viszont, ha már mérleg van, lehessen használni! Így mérleg nélkül maradtunk - egyenlőre.
