A mai reggelen (szombat) első olvasnivalóm lett alíz blogbejegyzése.
Sokat adott nekem:
Első, mert bemerte ismerni, hogy fáradt, s van amit nehezen bír. (Én már nem merek erről írni, pedig küzdők vele.)
Kinyitott előttem egy olyan ablakot, amelyen megismertem két művészt (lásd a bejegyzésben).
Amit írt a művészetről, annak hatásáról szívemből írta. Nem értem hogy, de kinyitotta és felemelte a lelkem a mai reggelen. (Már nagyon kellett!) Nagy köszönet érte.
Aztán a művészek után kutatva eljutottam egy zalai faluba. A fenti videók egyike, s ott újabb ablakok nyíltak ki.
Emberek, művészek, alkotók, népművészek, akik hisznek, tesznek, létrehoznak, alkotnak. Továbbvisznek, közösséget teremtenek, felvirágoztatnak. Kaptam egy olyan feltöltődést, iránymutatást az eljövendő időkre, amire szükségem volt. Hogy értsetek: alkotó embere vagyok, szeretek és tudok égni, létrehozni, erre az utóbbi időben nem volt lehetőségem. A munkahelyi rabszolgamunka felőrölt. Régen volt benne szín, tervezés, összehozás, létrehozás. Hiányzott a tűz. Most valaki felpiszkálta bennem. Köszönöm.
S ami még lényeges, hétfőn dolgozom utoljára, hivatalosan. Fáradt vagyok, nagyon, nagyon, a házban egy újabb festés vár ránk. Fizikailag felemésztő, de legalább már tudom, hogy lehet és kell is majd lépnem valamerre, ha visszatér az erőm. Akkor is, ha arra már tavaszba fordul az idő.
