Örömben az üröm. Munkahelyemen mióta rosszindulatú, gonosz és irigy (főleg tán ez a lényeg, de nem is értem vagy nagyon is értem) megjegyzést kaptam, a házról nem beszélek, vagy megnézem kivel, s csak akkor ha kérdeznek. Az egyéb megjegyzéseket úgy engedem el a fülem mellett, mintha nem is szóltak volna.
Szóval lehet irigykedni, amikor két rezsit kell fizetni és egy albérletet, amikor az ember egy élő (lásd tömés) épületet nem mer magára hagyni, főleg, hogy kutya és macska is ott van, de leginkább mert szeretek ott lenni! Itthon meg a másik: a lakás, ahol a beteg gyerekemet kell ellátnom, és közel van a munkahelyhez, amikor félhullán munka után haza kell mennem.(Nem sokszor, de a betegségem miatt néha alig húzom haza magam, ahogy mondani szoktam. Ilyenkor jó, ha az ember percekre lakik a munkahelyétől.) A bejárást ezért nem merem vállalni. Persze hosszabb távon megoldódnak majd a dolgaink, most a jelenről beszélek. A kőkemény jelenről....
Közben csomagolok, mert indulok az unokákhoz majd hétfőn, de addig hétvégén a ház jön! S miközben velük leszek, tán a beteg fiamnak is tudok segíteni. S közben útba ejtem apámat is, aki innen vagy 250 km-re lakik. S még mondják nem mobilis ember a magyar? Hányszor elgondolkodom, mennyi pénzünk megy el utazásokra? Nem kirándulásokra, ezek csak családi utak, keresztül az országon fel északra és jobbra, az ország közepe felé. Most éppen. S ezt csinálom 14 éves korom óta. Ismerd meg Magyarországot! Jelentem, sikerült. Azért vannak ennek előnyei is: ha neten menetrendben keresel a gép nem adja ki a lehetőségeket, aki tud tájékozódni a közlekedésben az már jobban körülnéz, s megtalálja a megoldást. Mikor a vonaton rákérdeznek: mi a foglalkozásom, hogy ennyire tájékozott vagyok? Nem a foglalkozáson múlik!
Remélem nem voltam megint keserű, nem akartam, inkább a kételyeimet, a nehézségeket osztottam meg veletek! Azért van sok szép is, remélem néha azokat is sikerült eljuttatni a blogban!
