'Apám azt mondta nekem, hogy minél gyakrabban olvasok el egy mesét, annál intenzívebben fogja kifejteni rám a varázsát. Olyan, akár egy üde bimbó: idő kell, míg virágot bont. Látva, hogy a gyermekeim ugyanazokat a meséket élvezik újra és újra, rájöttem, hogy az ismétlés utáni vágyuk a természetükből fakad. A nyugati világban azonban, ahol az írott szöveg fontosabb szerepet tölt be a szóbeli hagyományozásnál, felnőtt korban inkább újabb és újabb könyveket választunk, mintsem egy régi jól ismertet. … abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy a sok olvasás egyet jelent a bölcsesség megszerzésével. Apám azt mondaná, hogy a nyugati világban az emberek sok időt töltenek olvasással, ám a mondanivaló megértésére nem fordítanak kellő időt.
A keleti ember általában a már megismert dolgokat értékeli, mert csak a kibomlott bimbó illatát lehet élvezni. Azokat a történeteket értékelik igazán nagyra, amelyek már évszázadok óta közszájon forognak, s amelyek időtálló értéke már bebizonyosodott. A mese a doboz, amiben a bölcsesség lakozik. A nyugati világ ezzel szemben mindig újabb és újabb anyagra vágyik, s gyakran még azzal is megelégszik, ha új csomagolásban nyújtják felé a régit. Az eredménye pedig nem más: az individuum csalfa álcájában tetszelgő szóbűvész."
Tahir Shah
Talán már örömmel olvassuk azokat a meséket, amelyeket nem kötelező olvasnunk. (Valamikor e mesék köré szerveztünk éveken keresztül mesemondó és rajzversenyeket. Nem a szépségükért....) A könyv szerkesztőjének szavait érdemes megfogadni, s gyermekink kezébe adni a könyvet. Meseszép, külsőre is!
