A mai nap a meleg csodájával fogadott. Meg is lepődtem, volt még 7 db. növényem, napok óta húztam, halasztottam az ültetést, mert füvet kellett feltörni, felásni. Jól tudtam, éreztem, ki is ütött amikor elkészültem, rá is nyomta a bélyegét a mai napomra. S gondolom a szél, ami du. majd kifújt a kertből, amikor mentem a szerszámokat elpakolni, s a délutáni olvasás is ájult alvásba ment át. Pedig két naponta kertelek, s tornázom is folyamatosan. Azért kilókkal könnyebben , bár a nőies formám odalett, de én mégis sokkal jobban érzem magam soványabban. Sokkal jobban.
S még pár fotó tegnapról adják vissza a tegnapi erdei boldogság hangulatát. Az egyik erdőrész vízmosta, traktor vagy teherautó kijárta útja. Nagy kitermelések, újra ültetések folynak, ha feltenném a kezdeti fotókat látható lenne mennyi erdőrész tűnt el az út két oldalán, s mennyi van ismét kijelölve vágásra. Sír a lelkem, de öregek a fák, látni ahogy a szelek megtépázzák, kitépik, letörik őket. Menniük kell, csak a látvány, a látvány. Ez szívfájdító, akárhogy is.
Szőlőpincék a másik dombtetején.
S íme az erdő: tele tavalyi gesztenyével, nézzétek még a "gyerekei" is bennük vannak, s közben bújnak elő köztük a kankalinok. Ez egy vaddisznók járta terület, Zsebi nem is volt vele kibékülve. Nagyon érezte a friss szagukat, állandóan húzott kifele.
