Oldalak

2017. július 7., péntek

Gyors helyzetjelentés






 A ház elejének majd kétharmad részén terül a cserjés hortenzia. Még a "kertészkedés" ellenére is.





Éjszakai fotó, a vendégről.

Megvagyok, megvagyunk, csak történtek események, most pedig vendégeket várok, várunk. Készülődni kell, de erőbeosztással az nem is olyan egyszerű.

Megtörtént az Öregasszony/Cicó ivartalanítása, nagy kalandokkal, ha lesz időm beszámolok róla.  Olvaslak benneteket, ha nem is jelzem. Majd jövök.

S még egy mondat: az előbb locsoltam, úgy látom vannak növények amik minden "locsolás", kertészkedés ellenére élnek, nőnek, vírulnak. Hiába, aki élni akar, megteszi.S hogy nekem mennyi mindent kellene tennem? Majd , megvár minden. 

2017. július 5., szerda

... s ahol most tárták fel az emlékeket: Abaújvár



 Feltárás után, ahol a vizsolyival vetélkedő értékű freskókat tártak fel, még átmeneti állapotban van a templom.  "1997-ben kezdtek hozzá a rossz állapotú templom felújításához – veszi át a szót felesége. – Akkor jöttek rá, hogy a beázott épület falain 520 négyzetméternyi, páratlan lelet található, a magyarországi gótikus festészet emlékei. A legértékesebb Szent Bertalan vértanút ábrázolja." A templomot akkor kiürítették, a falakat vizesedést gátló lapokkal szigetelték, de több munkára az állami műemlékvédelemnek nem volt és azóta sincs pénze. Tizenhárom éve áll üresen, belseje felásva, a padok egy tanyán, lassan az enyészeté lesznek. Tizenhárom éve az istállóból kialakított teremben találkozik a gyülekezet vasárnaponként, azóta csak kétszer tartottak istentiszteletet a templomban. 2004-ben, mikor a pányoki gyülekezettel együtt ünnepelték négyszáz éves évfordulójukat, majd idén június 23-án. Ezúttal a faluért imádkoztak. Olyan katasztrófa szakadt Abaújvár nyakába, amelyhez hasonlóra senki sem emlékszik" ez egy régi újságcikk, a forrást nem jegyeztem fel, de ma már úgy tűnik a múlté.

Amit  a templomról érdemes tudni:  "Mivel pontos adatok nincsenek a templom építésére vonatkozóan, csak a jellegzetes művészettörténeti korok jegyeiből tudnak erre következtetni: a szentély keresztboltozata, valamint a csillagdíszes zárókövei és a szentély egy teljes épségben megmaradt csúcsíves, mérműves ablaka alapján építését a gótika idejére teszik. A gótika jegyében épültek a templom délkeleti oldalán található csúcsíves, és az északi oldalon található félköríves fülkék, ez utóbbi valószínűsíthetően szentségtartó volt. A hajóba vezető kapu is eredeti gótikus, pálcatagozatos. A déli oldalon 3 nagyobb félköríves és a karzatnál egy román jellegű kisebb ablak található. A szentélyben négy ablak található, egy a már említett teljes épségben fennmaradt gótikus ablak, valamint három másik, amiknél fellelhetőek a gótika vonásai. A templom mai formájában a XV. században épült, akkor nyerte el mai formáját." forrás



 forrás

... és a freskókról: "A templom egész északi falát boríthatták eredetileg a falfestmények. A hajó falán látható képek Szent Mártont és Szent Mihályt ábrázolhatják, ezek elég rossz állapotban vannak. A szentélyben látható képek már sokkal jobban kivehető alakokat ábrázolnak: a 12 éves Jézust, alatta pedig Szent Bertalan vértanúságát (a középső sávban egy palota látható, amelyből 3 alak néz ki, két férfi és egy nő, a palota előtt egy meztelen alak látható, aki a felirat szerint[2] Szent Bertalan, akit általában mártíromságára utalva, megnyúzva ábrázoltak); ebből arra lehet következtetni, hogy eredetileg Szent Bertalan tiszteletére szentelték fel a templomot. A szószék mellett is látható egy alak, amely feltehetően egy királyt ábrázol, Genthon-Szentiványi Gyula feltételezése szerint Szent László. A freskók jó állapotban való fennmaradásának magyarázata az, hogy a falu nem sokkal a templom felépülte után református lett, az új hit jegyében egyszerű fehérre meszelték a falakat. A falfestményeket 1912-es megtalálásukkor szenvedtek el nagyobb károkat, ugyanis nem sokkal a feltárás után levették a képek egyes részeit.
Wolf Mária[3] így méltatja a freskókat: "Minthogy Magyarországon igen kevés középkori falfestmény maradt meg, az abaújvári templom freskói felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Vizsgálatuk minden bizonnyal közelebb visz bennünket a hazai gótikus építészet és festészet jobb megismeréséhez. … az egész templomra kiterjedő festése kiemeli egyszerű falusi társai sorából."


  


 





   




Ahol a középkorra az épületek emlékeztetnek

Felsőregmec



  


 


 
 




Bodrogolaszi





2017. július 1., szombat

Az eltévedt virág



Erdei út. közel, s távol nincsenek kertek. Mégis kihajlott az útra egy liliom. Melegséget és mosolyt hozott nekünk a délutáni sétába. S milyen érdekes, még a fény is úgy esett adott pillanatban, hogy mutassa nekünk, még véletlenül se menjünk el mellette.