Feltárás után, ahol a vizsolyival vetélkedő értékű freskókat tártak fel, még átmeneti állapotban van a templom. "1997-ben kezdtek hozzá a rossz állapotú templom felújításához –
veszi át a szót felesége. – Akkor jöttek rá, hogy a beázott épület
falain 520 négyzetméternyi, páratlan lelet található, a magyarországi
gótikus festészet emlékei. A legértékesebb Szent Bertalan vértanút
ábrázolja." A templomot akkor kiürítették, a falakat vizesedést gátló
lapokkal szigetelték, de több munkára az állami műemlékvédelemnek nem
volt és azóta sincs pénze. Tizenhárom éve áll üresen, belseje felásva, a
padok egy tanyán, lassan az enyészeté lesznek. Tizenhárom éve az
istállóból kialakított teremben találkozik a gyülekezet vasárnaponként,
azóta csak kétszer tartottak istentiszteletet a templomban. 2004-ben,
mikor a pányoki gyülekezettel együtt ünnepelték négyszáz éves
évfordulójukat, majd idén június 23-án. Ezúttal a faluért imádkoztak.
Olyan katasztrófa szakadt Abaújvár nyakába, amelyhez hasonlóra senki sem
emlékszik" ez egy régi újságcikk, a forrást nem jegyeztem fel, de ma már úgy tűnik a múlté.
Amit a templomról érdemes tudni: "Mivel pontos adatok nincsenek a templom építésére vonatkozóan, csak a
jellegzetes művészettörténeti korok jegyeiből tudnak erre következtetni:
a szentély keresztboltozata, valamint a csillagdíszes zárókövei és a
szentély egy teljes épségben megmaradt csúcsíves, mérműves ablaka
alapján építését a
gótika
idejére teszik. A gótika jegyében épültek a templom délkeleti oldalán
található csúcsíves, és az északi oldalon található félköríves fülkék,
ez utóbbi valószínűsíthetően szentségtartó volt. A hajóba vezető kapu is
eredeti gótikus, pálcatagozatos. A déli oldalon 3 nagyobb félköríves és
a karzatnál egy román jellegű kisebb ablak található. A szentélyben
négy ablak található, egy a már említett teljes épségben fennmaradt
gótikus ablak, valamint három másik, amiknél fellelhetőek a gótika
vonásai. A templom mai formájában a XV. században épült, akkor nyerte el
mai formáját."
forrás
forrás
... és a freskókról: "A templom egész északi falát boríthatták eredetileg a falfestmények. A hajó falán látható képek
Szent Mártont és
Szent Mihályt
ábrázolhatják, ezek elég rossz állapotban vannak. A szentélyben látható
képek már sokkal jobban kivehető alakokat ábrázolnak: a 12 éves
Jézust, alatta pedig
Szent Bertalan
vértanúságát (a középső sávban egy palota látható, amelyből 3 alak néz
ki, két férfi és egy nő, a palota előtt egy meztelen alak látható, aki a
felirat szerint
[2]
Szent Bertalan, akit általában mártíromságára utalva, megnyúzva
ábrázoltak); ebből arra lehet következtetni, hogy eredetileg Szent
Bertalan tiszteletére szentelték fel a templomot. A szószék mellett is
látható egy alak, amely feltehetően egy királyt ábrázol,
Genthon-Szentiványi Gyula feltételezése szerint
Szent László.
A freskók jó állapotban való fennmaradásának magyarázata az, hogy a
falu nem sokkal a templom felépülte után református lett, az új hit
jegyében egyszerű fehérre meszelték a falakat. A falfestményeket 1912-es
megtalálásukkor szenvedtek el nagyobb károkat, ugyanis nem sokkal a
feltárás után levették a képek egyes részeit.
Wolf Mária
[3] így méltatja a freskókat:
"Minthogy
Magyarországon igen kevés középkori falfestmény maradt meg, az
abaújvári templom freskói felbecsülhetetlen értéket képviselnek.
Vizsgálatuk minden bizonnyal közelebb visz bennünket a hazai gótikus
építészet és festészet jobb megismeréséhez. … az egész templomra
kiterjedő festése kiemeli egyszerű falusi társai sorából."