Áldott ünnepet, sok locsolót , s vidám hangulatot kívánok mindenkinek!
2017. április 15., szombat
2017. április 14., péntek
Nikimanónak
és van egy új könyve a Tóparti ház. Ezt nem olvastam még. Kedvencem az Elfeledett kert.
Szívesen olvastam Rosamunde Pilcher e két könyvét, sőt a Kagylókeresőket többször is elolvastam. Romantikus a többi könyve is, emiatt sokból filmet is készítettek, én ezeket kedvelem. (S bevallom még vagy kettőt olvastam tőle, aztán elég volt. Viszont ezek nagyon, nagyon.)
S jöjjön egy mai, francia:
S te is szereted a régi házakat. Nem tudom mennyire ismered Frances Mayes könyveit? Az elsők közt volt, akit a hazai könyvkiadás megjelentetett a külföldön veszek egy lerobbant házat, felújítom, esetleg le is telepedek, s gazdálkodom témában. Van aki szerint unalmas, s vannak akik évente újraolvassák. Én szeretem, nekem ad valami érzelmi többletet, látásmódot, szeretek vele izgulni, ahogy felújítják a házat, ahogy megtelepednek, stb. (Lásd Petrik Adrienn könyvei is.)
S egy másik kedvenc Isabel Allende, akinek mágikus realizmusát tudom nem mindenki kedveli. Én a Kísértetházat sokszor olvastam, megnéztem filmen is. Parádés a szereposztása, s míg egynémely könyv filmfeldolgozása sokszor csak a könyv alapötletét viszi, mint a fenti írónő első könyvénél is, szerintem ez sikerült.
Ez pedig mai téma, a szokásos jól megírt könyv.
Most tényleg a romantikus, könnyű, de mégis igényes könyvek közül válogattam. Szerintem. Lehetnének mai nőkről szólók is, most ez így jött össze.
S most jutott eszembe ezt a könyvet ajánlanám(Frank McCourt: Angyal a lépcsőn), mindenek előtt. A téma, a történet nem bűbáj, szomorú, enyhén szólva. Mégis olyan szeretettel, humorral ír, mutatja be a nyomor elleni küzdelmüket, hogy minden könyv elé tenném. Van folytatása is, más könyve is, de szerintem ez a könyv mindent visz.
2017. április 13., csütörtök
Fél órán belül
A hold ment lefelé, nyugodni készülődött nyugaton, ahogy az ajtón kiléptem így pillantottam meg. S mire a kertből visszatértem a keleti oldalon feljött a nap.
2017. április 12., szerda
Hej tulipán, tulipán
Triumph tulipán, Negrita:
Ők régiek...
Liliomvirágú tulipán, Maytime:
Kevesen vannak még, keresem, tapasztalom a helyüket, lehetőségeiket:
2017. április 11., kedd
Ismét korán keltem, olvasni szerettem volna, ahhoz képest...
Annak idején Szepes Mária önéletrajzát olvastam. Ő írt arról, hogy nagyanyja halála után, aki kiváló számmemóriával rendelkezett az anyja is kezdte megjegyezni a telefonszámokat. Addig gondja volt vele. Létezik ilyen, hogy hozzátartozónk halálával ránk öröklődnek képességei?
Apám, anyám halála után még egyedül leélt húsz évében (is) tavasztól késő őszig a nyaralójában töltötte idejét. Ott volt a kert, rendben, minden a maga helyén. Utolsó évében, 91 évesen panaszkodott, hogy sok neki a kert. Nyaralótelek volt, tehát nem hatalmas kertről beszélünk. Ha elmentem hozzá szerettem ellenni. Olvasgattam, kirándultam a környéken, felkerestem kedvenc keresztjeimet, temetőimet, fotózgattam. S mindenek előtt imádtam a hegyet. Meg is jegyezték a szomszédok. Kimentem az utca végére reggel és este, este és reggel, s napközben amikor tehettem, s néztem, csodáltam, nem győztem betelni vele. A kert? Kit érdekelt.
Amikor megvettük a házat szó nem volt kertészkedésről, ez a szerelem közben érkezett. Apám közben már egy másik dimenzióban műveli a kertjét, ha vannak ott kertek. Viszont a szeretetét, a gondoskodást átörökítette rám. S sajnos magamra is hagyott vele. Hányszor indulok felvenni a telefont, hogy kérdezzem, s nincs akit felhívhatnék. Hogy mire ez a nagy felvezetés? A holdnaptáras kertészkedés miatt. Tudom sokaknak ez nem új, én mostanában kezdtem rá figyelni. S jönnek az irodalmi emlékek, Frances Mayes: Napsütötte Toscana. Ott olvastam először róla. Ő kissé kétkedve fogadta, aztán ha jól emlékszem mégis élni kezdett vele. Lechner Judit eszerint kertészkedik, s tudom sok blogger is. Már én is figyelem...
Szóval, apám is figyelte a holdat, eszerint végezte a munkálatokat. Feljegyzett mindent, a nap keltét és nyugtát, stb. Halála után néhány naplóját magamhoz is vettem. (S az élet, hogy ismétli önmagát.) Én is naplózok. Először a kert miatt, mert, hogy tudjam, mi, mit és mikor? Jó volt, máig jó visszanézni, hasonlítani. Néha biztatást kapni. Közben volt rendes naplóm is. Ez ismét tanulmány lehetne, nevetek is néha magamon. Mikor mi a fontos az ember azt helyezi előtérbe, arra figyel. Aztán besokalltam a kettő(s az idézetes füzetek) és még a blog miatt is. Így lett Doris Lessing könyve után egyetlen napló és hozzá sokszínű toll. Kék a hétköznapok, zöld a kert, piros a kultúra, és a fekete a gondolatok, az egyebek. A kerti naplóban együtt volt minden a kertről, a munkálatokról, mi mikor nyílik és terem, most széttagolódik. Vannak néha telezöld napok. Melyik a jobb? Nem tudom.
Ráadás: ma olvastam, meg kell osztanom, mindenkinek szól.
Apám, anyám halála után még egyedül leélt húsz évében (is) tavasztól késő őszig a nyaralójában töltötte idejét. Ott volt a kert, rendben, minden a maga helyén. Utolsó évében, 91 évesen panaszkodott, hogy sok neki a kert. Nyaralótelek volt, tehát nem hatalmas kertről beszélünk. Ha elmentem hozzá szerettem ellenni. Olvasgattam, kirándultam a környéken, felkerestem kedvenc keresztjeimet, temetőimet, fotózgattam. S mindenek előtt imádtam a hegyet. Meg is jegyezték a szomszédok. Kimentem az utca végére reggel és este, este és reggel, s napközben amikor tehettem, s néztem, csodáltam, nem győztem betelni vele. A kert? Kit érdekelt.
Amikor megvettük a házat szó nem volt kertészkedésről, ez a szerelem közben érkezett. Apám közben már egy másik dimenzióban műveli a kertjét, ha vannak ott kertek. Viszont a szeretetét, a gondoskodást átörökítette rám. S sajnos magamra is hagyott vele. Hányszor indulok felvenni a telefont, hogy kérdezzem, s nincs akit felhívhatnék. Hogy mire ez a nagy felvezetés? A holdnaptáras kertészkedés miatt. Tudom sokaknak ez nem új, én mostanában kezdtem rá figyelni. S jönnek az irodalmi emlékek, Frances Mayes: Napsütötte Toscana. Ott olvastam először róla. Ő kissé kétkedve fogadta, aztán ha jól emlékszem mégis élni kezdett vele. Lechner Judit eszerint kertészkedik, s tudom sok blogger is. Már én is figyelem...
Szóval, apám is figyelte a holdat, eszerint végezte a munkálatokat. Feljegyzett mindent, a nap keltét és nyugtát, stb. Halála után néhány naplóját magamhoz is vettem. (S az élet, hogy ismétli önmagát.) Én is naplózok. Először a kert miatt, mert, hogy tudjam, mi, mit és mikor? Jó volt, máig jó visszanézni, hasonlítani. Néha biztatást kapni. Közben volt rendes naplóm is. Ez ismét tanulmány lehetne, nevetek is néha magamon. Mikor mi a fontos az ember azt helyezi előtérbe, arra figyel. Aztán besokalltam a kettő(s az idézetes füzetek) és még a blog miatt is. Így lett Doris Lessing könyve után egyetlen napló és hozzá sokszínű toll. Kék a hétköznapok, zöld a kert, piros a kultúra, és a fekete a gondolatok, az egyebek. A kerti naplóban együtt volt minden a kertről, a munkálatokról, mi mikor nyílik és terem, most széttagolódik. Vannak néha telezöld napok. Melyik a jobb? Nem tudom.
Ráadás: ma olvastam, meg kell osztanom, mindenkinek szól.
2017. április 10., hétfő
Mert szeretem
Czóbel Minka: Harmathullás
Bűbájos
éj! bódítón száll a légben
Hársfáknak
holdsugáros illata,
Holdfénytől,
csillagfénytől, fénybogártól
Tündöklő
lett az árnyas éjszaka.
Az
ismert, napvilágos, földi élet
Varázslatos
homályba elmerült,
Lelkünk
felett az éj ezüstös fátyla
Megnyugtatón,
gyöngéden elterül.
Egy
angyal hosszú fényes fátyolszárnya
Siklik
most el az alvó felett,
Hajlongó
fűszálakra hinti, szórja
A
tündöklő, nagy harmatcseppeket.
Látom a gólyákat a kerthez repülni
Az egyikük elhúz felettem, egy ágat visz a csőrében.
A párja még keresgél a fák közt.
Aztán-sajnos dolga végezetlenül- ő is hazafelé repült.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)