Ez a kéz!! Láttunk tizenötöt, ez nagyon megfogott! Oly sokat mesél!
Ide indultunk Vasvárra, a Szentkúthoz, a
csendhegyek bloghoz stációkat (kálváriát) fotózni. Érdekes módon Szentkúton, a
búcsújáróhelyen vannak
stációk, igaz néhány éve készültek el. Látni itt-ott kidőlt fákat. Az igazság az, hogy vihar nagy károkat okozott, s mivel nagy a látogatottság, a beteg fákat kivágják, látogathatóvá, biztonságossá teszik a terepet. Még nincs kész.... Ennek ellenére, tán a hétvége miatt is sokan sétáltak ki, családok, fiatalok babákkal, autósok is jöttek. Többen érkeztek a forráshoz vízért.
Egy termálfürdő mellett mentünk ki, aztán jött az előző bejegyzés tava, a kígyóval, innen lehet felmenni a Szentkúthoz. Nagyon szép az út, a környezet a maga varázsával.
S a városban, a
temetőben látható egy temetői kápolna, s mellette egy kálvária(jelenet):
Ide is feljöttünk. Nem is tudtam volna róla, ha kifelé jöttünkkor ez a látvány nem tárul elénk a város másik részén. Ekkor már látnom kellett! S ott találtam rá arra a kálváriára, amiről olvastam, de nyomát nem leltem. Mintegy véletlenül.....