Változik az idő

s én hulla vagyok, mozdulni alig tudok. Pedig még haza kellene mennem, vérvételre is, s délután dolgozni.... Ennyit máról, mára. Ami biztató: legalább enyhül az idő!

 

A fenség.

Nem tudtam kihagyni a Mózsijaimat

  
 

 S amikor már feldereng  a fény, a Nap

Így havazódtunk be mi!

Hajnali ébredés,

gyors jógagyakorlatok (hogyan lehet egy jógagyakorlat gyors?), elmélyült időjárás hallgatás, gyors döntés, azonnali indulás.

A két Mózsi a házba az ajtónyítással azonnal bevette magát, étellel lehetett kicsalni őket, közben megérkezett nagyságos úr is, egy keveset neki is adtam. Aztán a kapuban a kihajló tuják nyakamba szórták a havat, előtte lerázásukra nem is gondoltam, időm se volt. A buszmegállóban van időnk, késik, keveset igaz, de nem mertem kockáztatni, a rádió riogat a 20-30 cm-es hóval, stb. Időre van jelenésem.

Esett az éjszaka, az autók tetején bevastagodott a hó, ahogy a szél fújta itt-ott szögletekbe szép mintát rajzolt. Elő a fényképezőgépet, elem lemerült, mint mindig...

Délután munka, dömping, egy nagy-nagy rendezvény előtt. Kb. százhatvan a versmondásra jelentkezett gyerekünk. Százan szenzációs mackókat is hoztak, ők készítették: egyszerűt, nagyszerűt, naivat, lányosat, bájosat, behemótot, és egy szuper alkotást, csoportosat, majd lefotózom, megmutatom. Nem irigyeltem azokat, akiknek el kellett bírálniuk, mondták is, ne adjunk helyezést, de verseny, kell adni! Kaptunk egy cukrászdától tortát is, a címadó fazonnal! A szuper csapaté lesz, megérdemlik. Mi meg dolgozunk, előkészítünk, tervezünk, szervezünk - aztán majd eldől, mire mentünk vele, hogy szól bele esetleg az időjárás?!

Egy könyv, egy zene, egy nő, sok fájdalom

Nem tudtam kihagyni

a fotókat, ahogy mentem, jöttem munkából - fotóztam. A fenyők alól indultam. Az autók alól eltolták a havat, a házak előtt a járdáról is, de a domb közepén, ahol munkába járok maradt.  Először csak mentem, észre sem vettem, aztán megdöbbentem: mit is látok, de már mentem tovább szinte gyermeki énemmel a térdig érő hóban, eszembe jutva régi idők. S már nem bántam, élveztem. Ahogy az előttem haladó kisgyerek is.

A mókusokkal még a domboldal tetején találkoztam, sajnos a gyenge gépem volt nálam, s az erősen megjavított fotó is csak sejteni engedi őket. Ketten voltak, futkostak a fatörzsön fel-le, s játszottak egymással, kergetőztek, s közben hullt le hó a nyomukban. Eddig mindig csak egyet láttunk, kiderült ketten vannak! Jó volt így nekiindulni a napnak.

Hó alatt