Hangulat, napfény, tavasz(?)

Nemes Nagy Ágnes: Hajnal

Az égbolt frissen pirkadó
A zöld fűillat írt adó
Amint a rétről fellebeg,
S gyöngyszínűek a fellegek.
Oly jó, oly jó a hajnali
A lenge szélre hajlani
S csodálni, mely már halkan int
Az első sárga kankalint;
A rét fölött kék lelke reng.
- A nap, a nap már feldereng,
És minden színnel ó, felér,
Mert hófehér, jaj hófehér!

Majk télen

 

Vértesszentkereszt

A "hivatalos" fotókat a Hazai tájakon  közösségi blogon láthatjátok, ezek inkább hangulatok.

Egy temetőről

Sokszor írtam már róla, hogy szeretek temetőket fotózni. Oroszlányon jártam,  s egyszer csak felfigyeltem egy temetőre. Inkább volt temetőre, ami még "él". Él, mert bár megszűntették, de maradtak a régi sírkövek, melyekből szemlátomást egy emlékhelyet csináltak. A sírkövek előtt csokrok, mécsesek maradványai. Lehet, hogy az egyházközség tagjai emlékeztek a rég meghalt ősökre? Minden esetre szívmelengető érzés volt látni. A kövek, a rajtuk látható szimbólumok mesélnek, ezek még nem a mai egyen és esetenként kivagyiságot tükröző emlékek, ezek az elhaltról szólnak, nekünk, az utódoknak.

Tegnap még....

 s a Gyilkostó helyett  pusztaszentlászlói tó:

Faházkaland

Utazások kutyával

.Ma délután elvittük Zsebit autóval kirándulni. Tó mellé mentünk, gondoltam hadd lásson világot. (S mert tudtam, sokat autózott, szerette is.) Ehhez képest... kibéleltük a hátsó ülést ruhákkal, nagy a sár, a kutya is sáros volt. Beült az autóba, a sofőr ülésre. A következményeket mindenki fantáziájára bízom. Minden ülés sáros volt, a hátsó ugyebár nem. Imádta az autózást, nagyot sétáltunk, ő szimatolt, húzott minket, világot látott, s mi is. Aztán haza, akkor meg nem akart kiszállni az autóból. Egy élmény volt, de nézzem, a pozitív oldalát -  mindannyian kimozdultunk. A kutyát meg tanulom, tanuljuk.....

Nálunk tavasz volt 8-9  fokkal, napsütéssel, olvadó hóval. Tartsa meg az időjárás már ezt a jó szokását!

Amikor  a jövendő öleli a múltat.