Elmaradtam

A labdarózsa utóvirágzása, csak nem labdákkal.

 

 

A cserszömőrce is összeszedte magát, még egyszer, utoljára. Igaz kisebb virágzattal, de a szépségét hozta.

Oly sok téma jut eszembe, hogy megírjam, de mindig elmarad. Sok volt az ügyintézés, természetesen Murphy úr sokszor velem volt. Inkább a sok várakozás buszra, időpontokon... ami felőrölt, s az utóbbi majd két év. A végén marékszámra hullott a hajam,  felugrott a cukrom. Ahogy záródtak az ügyek 3 nap múlva abbamaradt a hajhullás, lement a cukrom. S talán lassan aludni, kialudni is tudom magam. S mindezt egyedül, megtört egészséggel, mindennek tetejében a nem bírt nyári meleggel. Évek óta szaggat szét a meleg, még zárt szobában is estére mosogatórongy vagyok. (Betegtársaim is, ki-ki a maga módján, mert a tünetek mások mindenkinél.)

 

S közben  úszik a környezetem, a kert, főzni is kellene néha. Rengeteg felelősség volt rajtam, eddig is, csak fizikailag jobban bírtam. Most békém, nyugalmam van, s nincs állandó ellenállás, küzdelem. Főleg ami a tavalyi évet jellemezte, mert az a betegség, ha letagadták is, már korábban elkezdődött. Apámnak volt egy mondása, írom ahogy mondogatta: "széllel szemben nem lehet pisálni". Hát nem lehetett, míg a fájdalom rá nem kényszerítette a férjem, hogy bemenjen a sürgősségire. S ahogy beszélgetek nőkkel ezzel nem volt egyedül. 

 

Csak az itt maradóra maradnak az évek óta megoldandó problémák, s mert más nem törődött vele, én sem, elegem volt. Most a nyakamba zúdul a 15 éves itt élés  minden megoldandó problémája, szétrohadt spaletta, konyha festetése, stb. stb. stb.S amikor mentem ügyek után sokszor ha hazaértem csak lefeküdtem, az utóbbi időben már a kutyát a kertbe levinni se tudtam, úgy kimerültem. S csak feküdtem,kifeküdtem, már filmet nézni sem volt erőm, nagyon sokszor. Ez nem panaszáradat, ez a valóság. 

 

Pilinszky János: Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb. 

 

A versről 

 

Utólag, de nem utolsó sorban

A kertben időnként soklevelű lóherékre bukkanok. Idén, főleg tavasszal, amikor bizony a szerencsére igen nagy szükség lett volna egyet sem találtam.

 A férjem utolsó napjaiban úgy jött ki, hogy meglehetős megviselt voltam. Többször elindultam hozzá, de vissza kellett fordulnom, kimentek a lábaim alólam. Egy ilyen napon került kezembe dél körül Szögjal rinpocse a Tibeti könyv életről és halálról című, a témát elgondolkodtató módon, nagyon szépen tárgyaló könyve. Kinyitom, a fejezet címe Szellemi segítség a haldoklónak, s ott volt több lepréselt 4 és 5 levelű lóhere. (Majd mutatom a fotót, ha rendszer megengedi.)

Mivel kórházba indultam, s ugyebár visszafordultam próbáltam telefonálni, de a férjem nem vette fel, a központi szám pedig kipattintott. Délután végre kapcsolták az "osztályt", azaz mellékapcsolták. S milyen az élet, a szerencse, egy ismerős ápolónő vette fel. Elmondtam a gondom, s ő felment az osztályra megnézni a férjem.  A lényeget írom, szólt, hogy nincs jól a férjem, próbáljak bemenni. Fuvar keresése, stb.Őt nagyon rossz állapotban találtam, megdöbbentem, nekem nem szóltak az osztályról. Simogatni kezdtem, s mantrázni, hogy induljon el az útján, ez az ő útja, vele vagyunk, támogatjuk. Elsimultak a vonásai, elcsendesedett, egyet sóhajtott, s mint aki elaludt elnyugodott. Örökre.

Tudom, ez intim történet. Amiért leírtam, nem tanulság nélküli, sok szempontból. A "szerencse", a véletlenek(?) , vagy egy felső irányítottság? Ahogy terelődtem, hogy menjek, ott legyek, el ne késsek. Később beszélgettem az egyik ápolónővel, ő mesélte, hogy  azt beszélgették egymás közt, hogy a rengeteg fájdalma, szenvedése ellenére, milyen átszellemült, boldog arccal távozott. (Sajnos sok távozót látnak.)  

 

Tudjátok,

 hogy mi a vendégváró kupi? Amikor a kutya se teszi be hozzátok a lábát, de ha szalad a ház, akkor valaki megjelenik. Tuti biztosan.

Lehűlt, s harci felszerelést magamra véve( a rovarvilág ellen) elkezdtem metszeni a levendulákat, s ahogy lenni szokott ami még a kezem ügyébe akadt. No az utóbbit nem kellett volna, mert ahhoz emelni kell a kart. (S napok óta nem tudok hajat mosni a karok szárítási feltartása miatt). Úgyhogy, ahogy bejöttem körbeszórtam mindent a levett ruhákkal, s még zuhanyozni sem maradt erőm. Gondoltam, ami ilyenkor még az utolsó előtti fáradási stádiumban kikapcsol , nézek vlogokat. (Linkelem majd őket, ha erőm lesz hozzá.)

Addig egy kis kerti körkép:

 

 

Errő, arról

 

Van egy nagy titok, amit az emberek valahogy nehezen vesznek tudomásul. Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja!
Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rá rótt terheket, akkor szeretem.
Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."

(Popper Péter: Szerelemről józan nappalon)

 

 

 Úgy látszik leragadtam A szín hallgatása c. könyvnél, de oly gyönyörű, Fekete Istvánra hajazó mondatok, s annyi lélek van a soraiban, nem tudok betelni vele. Ahogy a cserszömörce virágzatával sem, pedig, ha kertészként nézzük minden szépsége a felesleges, le nem vágott fattyúhajtásain mutatkozik meg. S reggelre az éjszakai eső cseppjei újabb gyönyörű látvánnyal ajándékoztak meg. 

 

 

Jövök az úton, megállok, rácsodálkozom, a virág közepén lévő (méh)kasokra. 13 éve legalább megvan ez a virág, hogy miért most fedeztem fel, ki tudja? Vagy sosem mutatta még magát meg ilyen egyértelműen? 

 

 

Ők nem is kasok, rovarcsalogatók, imádják. 

Ágnesnek! Őt fehérnek rendeltem s ilyen balerina kasvirág lett belőle. Tudom, hogy mutattam már, de itt tudok csak a bejegyzésedre válaszolni.

 

Dödörgés

 

 

 

 Terveim közt már tavaly szerepelt vadvirágok ültetése, csak az élet felülírta a terveket. Majd jövőre.

Kiderült közben, hogy aki nálam nyírt füvet nagyon drágán dolgozik. Ha azt az ecebóca fűnyírást munkának lehet nevezni? Közben találtam valakit, aki gazvágást is vállal. Árat még nem tudok, de még nem aktuális.  A kérdésem az, hogy kik tudják megfizetni 2-3 hetente a z 50-100 ezer forintos fűnyírásokat? Nekem gyakorlatilag a rokkantsági járadékom egynegyede? S mi van a nálam is kisebb nyugdíjjal gazdálkodókkal? Hova szaladtak el az árak? A havi 3 ezer forintos "+emelés" ezt nem kompenzálja, s még mit kellene kompenzálnia?. 

Ez is, az is

 Nem tudom, írtam-e róla, de idén van meggyünk. Nem dúskál bennük az 5 fa, de hetek óta folyamatosan ellát. Eleinte napokig gyűjtöttem a süteményre valót, most már megszedem, s fent sok is  van rajta(mihez képest), de nem merek felmenni a létrára. Pár hete, meggyszedés közben, csak úgy nekiálltam mert arra jártam, s egyszer csak azt vettem észre, hogy elvágódok. Balra. Szerintem egy pillanatra el is ájultam, utólag belegondolva. Nos, ki is nézett hetekig a lábam, úgy, mint aki macskával verekedett. A fűszerkertbe estem be, törve le mindent, amire pottyantam-. Azóta óvatos vagyok, bár akkor is 6-7 óra körül volt. Tehát nem a forróságnak mentem neki.

A málna a töveken veszik, kicsik a szemek. Ha erre járt volna középső unkám biztosan leszemezgette volna. Volna. 

Ribizliből viszont lett 3 üveg lekvárom. Gyors főzéssel, feladtam az igazi lekvárfőzést. Addig is a rigókkal osztoztunk rajta. 

Lent a kertben hatalmas, majd derékig ér a gaz, körülöttem mindenkinél pázsittá vágva a fű a gyümölcsfák között. Viszont eddig nem látott virágok=gazok tömegével van tele, azokon pedig dúskál a rovarvilág. Direkt, többször is megnéztem.

A füvek gyönyörűek, meg kellene néznem a nevüket, de reggeli bevilágításban nem győzöm őket fotózni, s némely gyógynövényt. 

Vihar előtt

Megégve.

Ez itt a fűszerkert környéke, a levendulás. Idén szegényes. El is fagyott néhány tő. 

 

 

A kiülő, pihenő. 

A kert szimbólumként van a könyvben, amit amúgy kedveltem, mint az írónő többi könyvét is. 

A füvek idekerültek, de vannak el nem érhető ma reggeli fotóim is. Majd...