Errő, arról

 

Van egy nagy titok, amit az emberek valahogy nehezen vesznek tudomásul. Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja!
Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rá rótt terheket, akkor szeretem.
Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."

(Popper Péter: Szerelemről józan nappalon)

 

 

 Úgy látszik leragadtam A szín hallgatása c. könyvnél, de oly gyönyörű, Fekete Istvánra hajazó mondatok, s annyi lélek van a soraiban, nem tudok betelni vele. Ahogy a cserszömörce virágzatával sem, pedig, ha kertészként nézzük minden szépsége a felesleges, le nem vágott fattyúhajtásain mutatkozik meg. S reggelre az éjszakai eső cseppjei újabb gyönyörű látvánnyal ajándékoztak meg. 

 

 

Jövök az úton, megállok, rácsodálkozom, a virág közepén lévő (méh)kasokra. 13 éve legalább megvan ez a virág, hogy miért most fedeztem fel, ki tudja? Vagy sosem mutatta még magát meg ilyen egyértelműen? 

 

 

Ők nem is kasok, rovarcsalogatók, imádják. 

Ágnesnek! Őt fehérnek rendeltem s ilyen balerina kasvirág lett belőle. Tudom, hogy mutattam már, de itt tudok csak a bejegyzésedre válaszolni.