Tegnap

 megvették az autót, az átkozott pénznyelőt. Az öcsém autókereskedő volt, mondta a kritériumokat, hogy milyen autót ne vegyünk. Ez, a férjem "álomautója" mindnek ellentmondott. Fizettünk is utána eleget, s én is, hogy eladhassuk.

Itt állt a ház előtt, a szomszéd házat felújítják, vezetékezték, stb. Útban volt mindig, s segítséget kellett kérnem, hogy odébb vigyék. Nincs jogsim.

Aki vitte beleszeretett, nem  nézett semmit. Akár a férjem. Ilyenek a férfiak?! 30 éves autó. Remélem sok évet töltenek együtt. Így legyen. 

Eggyel kevesebb gond. Még hátra van a konyha, előszoba festése, ami tavaly leborult, már a fal egy része a konyhában, de a férjem betegsége miatt elmaradt a festés. Itt, a házon, házban több éves hiányosságok vannak, a férjemet nem érdekelték ezek a dolgok, én pedig bevallom, belefáradtam, hogy minden felelősség az enyém kellett legyen. Nem foglalkoztam velük. Most minden rám szakadt. Mint a vasút dolgai Jankóra. Ha nincs karbantartás, elhanyagolódnak dolgok, azok bizony előbb utóbb benyújtják a számlát.

A bejárati ajtót nagyon várom, ősztől tavaszig nem lehetett megülni a konyhában, húzta ki a meleget. (Mi rögtön a konyha előtti nyitott folyosóra lépünk be.) Kiderült, hogy beltéri ajtó, ráadásul. S fűtésre sokat fizettünk. Emiatt.

Ha van autónk, szabadok vagyunk, mint a madár. Olvastam valahol, én csak azt érzékeltem sokba került, DE szabadok voltunk, időt spóroltunk, fáradtságot, s kényelmes volt. A faluból óránként mennek buszok a városba, jó a közlekedés, de oda kell menni a buszmegállóhoz, 500 méter, s vissza, többnyire ekkor már "négykézláb", ahogy mondani szoktam. S akkor a városi gyaloglásokról nem beszéltem amit valami miatt nem bírok. Sokszor esek le a lábamról. Öregszem? "Meg is öregedett", mondta egy kontrollon a bűbájos neurológus. 

 

Meglepetés utóvirágzás, vagy esetében első virágzás, így ősszel. Oly gyönyörű,annyi szépséget ad. Nem győzöm dicsérni, ha elmegyek mellette.