Oldalak

2017. június 26., hétfő

Ketten elmentek,

megsirattam őket. Az anyjuk egy darabig kísérte az autót, aztán bent az udvarban étellel megvigasztalódott. S még itt maradt a vörös Mózsi és Bársony, a legszebb. Elvitték Okulát és Kormost, egy helyre kerülnek a Balaton mellé. S majd kertbe, ez megnyugató. Kormost nehéz volt befogni, vagdalkozott a hálóban is, de a hordozóban már enni kezdett.

Nagyra nőjetek, sokáig éljetek Kormos és Okula!



 

 

 

Látjátok, amit én láttam?Kíváncsi vagyok, ki veszi észre?  Tegnap végre nagy égzengés kíséretében eleredt az eső, s esett  4 órán keresztül, tele lett a gyűjtő hordó át is kellett mernem, esőben.  A kert fellélegzett, s most elmondható, hogy esett az eső.  Esett. Nagyon, nagyon kellett. Még annál is jobban. A népség, nem is értem hova húzódott be, mert ott volt nekik az esőmenetesített hordozó. Hát ott nem voltak, de reggelre a lábtörlőn aludtak. Igaz mellette "megágyaztam" nekik egy ládába, oda sem feküdtek be. Ki érti a macskalelket?


2017. június 25., vasárnap

Állítólag megbukott, nekem tetszett,



mi több, kétszer megnéztem, mert először nem állt össze. Vagy figyelmetlen voltam, vagy süket.Ezt azért még érdemes elolvasni hozzá.

Jósfavői emlékek


  
Kisház Vendégház,   ahol a szállásunk volt. Házigazdánk, Berecz Béla mindenféle túrákat, programokat szervez, érdemes vele a kapcsolatot akkor is felvenni, ha nem nála szálltok meg. Nagyon tudom ajánlani, mindkettőt.


Másnap reggel körsétát tettünk.

 A régiés az új, ahogy tovább él. Épületekben, homlokzaton.







 E gyönyörű háznak új gazdája lett, most újítják fel nyaralónak.Irigylem őket.

A Jósva patak, megáradva. Hogy e forgó vízikerekekről miért éppen a Mikszáth regényből készült film jut mindig az eszembe? Nem tudom. Azt hiszem a Különös házasság volt. A patakon küldték egymásnak a hajókat, a fiú és a lány. Ez maradt meg bennem.

S a szállásunk mögött mit nézhettünk meg? No mit?
"Festett famennyezete 1734-ből származik. Harangtornya késő barokk, a XVIII. század végén épült. Lenyűgöző festett kazettás mennyezete mellett figyelemre méltó a karzat, a szószékkorona és a padelők díszítése is. Falazott szószéke 1792-ben készült. A templomot lőréses erődfal övezi." forrás



 


 

 















Egyet sajnálok, hogy nem fotóztam, s nem láttuk: a tájházat. Valahogy ami ott van az ember orra előtt, az ráér. Így elmaradt.