Oldalak

2016. november 7., hétfő

Filmek


Ezt késő éjszaka néztem meg, nem hagyott elaludni. Az alábbi egészen más. Ezen is van mit gondolkodni.


S jöjjön egy korábban nézett Gerard Philipe és Michéle Morgan  főszereplésével.


Két fekete-fehér film, értékükből cseppet nem von le. S a régi nagyok...

Blogajánló

Nem olvasom régen, tán a mesék hoztak hozzá, tán a bölcsessége, a gondolkodásmódja. Ez a mai bejegyzés valahogy nagyon szíven ütött.

2016. november 5., szombat

Léleksimogatók



Reggel ránéztem a falra, ez a látvány fogadott. Szerettem. Kicsit lesimogatta a lelkem. Nagyon feldúlt.

Feldúlt, mert

lenyesetni akartuk a tuja sövényt, amit nem igazán szoktam mutogatni, mert rondán néz ki. Túlnőtt, kicsit kivágott és belevágott, félbehagyott, felkopaszodott belül. Több már száraz ill. szárad most is ki. Szóval sok benne a rossz. Viszont véd és takar. (Kifelé.)

Aki vágta volna, azt mondta, látva amit látott és tapasztalt néhány átvágás után, hogy vágjuk ki az egészet, mert félholt, nem érdemes belefektetni energiát.

Bele is mentünk, de azért ez mégsem úgy van. Mégsem.

Aztán az uram nekiállt kivágni, jött a szomszéd, ne pusztítsuk el. Ez kellett nekünk. Nekem, ismeritek a molnár, a fia meg a szamár meséjét.

Megkértem az ismerős kertészt, nézzék meg -ők vállalják ezek rendbetételét-, menthető-e?  Túl öreg, ez nem annyi idős, mint mondjuk. (Aztán délután kiderült, már kidobottként hozták ide vagy x éve.) Ha lenyírnák, mint kértük, szétesne az egész. Viszont az gondozásilag a továbbiakban még vállalható magasság lenne.

Végül úgy döntöttünk, mert az amúgy is keskeny telekből 2 métert elfoglal szélességben, menjen. No, meg a fenti okok. Főleg a fenti okok. Belegondolva, nincs sok jövője.

Igen ám, de mi legyen helyette?

Új tujasor?
Új fagyalsor?
Kerítés, ami véd és takar a szomszédtól.
Ha ez, nádból vagy fából?

Törhetjük a fejünket.

2016. november 1., kedd

Aki á-t mond,



mondjon b-t is. Apámról jelentették meg ezt a nekrológot .

Most találtam rá, véletlenül. Mikor jobbkor, mint Halottak napján. Ha már a vele készült riportot közreadtam megmutatom ezt is. Amúgy is nyilvános. Büszke vagyok rá.

"Van egy hely, ahol megcsöndesül a szél, ahol halkabban kopácsol a harkály, ahol a juharfák nesztelen engedik el leveleiket, a szarka nem rikácsol, a rigók puhán lebbennek tova a keresztekről, röptük, mint a bársony.

Ez a hely egy kis falusi temető.

Jó itt elengedni, szállni hagyni a gondolatokat. A gyertyák lángját elfújja a szél, egyetlen bátor kis láng állja a, minél nagyobb a fuvallat, annál vidámabban ég. Mindig van egyetlen bátor kis láng…"

Az idézetet nem tudom ki írta, valahonnan másoltam, forrás nélkül. Ma egész nap kerülgettem, nem tudtam kihagyni, hogy ide ne hozzam. 


 


Rendbontók

 Az almafánk tele van virágokkal...


A körömvirág elvirágzott virágjának "gyermekei". Ez a jelenség lehet, hogy ismert, nekem új.



Új tavat fedeztünk fel, lehet hogy a legszebb ruhájában?