Oldalak

2016. október 24., hétfő

Hazatérve



ez a látvány fogadott. 


A mályváim tele vannak virággal, újra kihajtottak. A kokárdák öntik a virágokat. Tavaly láttam fotókat, hogy növényeket tavasszal vágnak vissza, a hóval csodaszépen mutatnak. Erre várok én is. Remélem a hó is megtisztel minket. A bögrevirágon délután láttam,hogy tele van virágokkal! S az almafánkon ismét nyílik virág!!! Igaz termés még sosem volt rajta, de legalább sokszor virágzik. Tavasz óta harmadszor.



Az a dolgokhoz tartozik, hogy ma az eső előtt kitakarítottunk a diófa alatt. Elhordtuk a leveleket, kibéleltem velük a kamélia téli szállását, egy hordót. Tavaly is a diófalevelekkel takartam körbe azokat a növényeket, amelyeket óvni akartam, így tettem, teszek most is. Kertész rám szólt, ne tegyem. Semmi gond nem volt a levelekkel, tavasszal felszedtem, s elégettük őket. A jószándékhoz tatozik, hogy mindez ebéd előtt történt. Ebéd, pihenés, s mire két óra múlva visszatértünk mintha semmit sem tettünk volna. Igaz, közben feltámadt a szél. Lágyabb, melegebb, de mégis csak tette a dolgát. Bekerültek a székek, s követi majd őket az asztal is a diófa alól. Ahogy néztem az előrejelzést nem sokat üldögélhetünk már ott.



 Az oly sokszor mutatott kilátás őszi felhozatallal.

S a kert végéből ez a látvány fogadott tegnap délután. Nem pazar? Én imádom. Sokszor csak lesétálunk Zsebi kisasszonnyal a kert végébe, én gyönyörködöm, ő meg hajkurássza az egerésző macskákat.



Nagyon megfogott ez a kert







 




2016. október 23., vasárnap

Miután

a tegnapi napot végigszenvedtem, úgy döntöttem ma nem hagyom magam. Járjunk egyet, hátha a mozgás jót tesz.

Felmentünk a falu fölötti szőlőhegyre, be az erdőbe ahol kora tavasszal jártunk. (A keresett nagy tölgyfa hol található, még mindig nem állt össze nekem, hiába nézem a műholdas felvételeket.) Az úton, ahol mehettünk volna hatalmas a sár, vissza is fordultunk az erdőbe.

 


 Most kezd színesedni a táj.




Viszont az erdő! Lassan megy át sárgába, itt-ott vörös foltokkal. Ahol jártunk a sárga uralkodott. S miközben lépkedtünk a lehulló levelek "lágy neszét" hallhattuk. Lágy? Néha komoly surrogásként érzékeltük. Csodaszép volt.

 Diófa

 Tölgy



 


 A gesztenyét inkább fotóztam, de fogyasztásában volt konkurencia is. Mi inkább a nyomukat láttuk, alaposan feltúrták azt a részt, viszont Zsebi amikor felvette a szokásos szagmintát, akkorát ugrott, s olyan sebességgel fordult vissza, hogy nem tudtuk arrafelé elcsalogatni. Így biztos, ami biztos, mi is másfelé vettük az irányt. Ő már csak tudta.

 Fent és lent.



 S vissza is fordultunk.









 

 A "szagos helyen" Zsebi ismét sietőre fogta, s otthagyott minket az erdőben, hogy az autó mellett ráakadhassunk.

 

S ismét a szőlőhegyen voltunk.

folyt. köv.

2016. október 22., szombat

"Vajon mit csinálnak a kányák az esős napokon?"MH

Ha a tegnapi napról írnék, azt írnám ismét egy bitang nap. A laborom tökéletes, tehát epehomok. Diétázzak. Aztán elmentem a gyógyszertárba, hogy a még belobbant gondjaim és a mellékes, kellemetlen hatásokat valahogy közömbösíteni tudjam. Ha azt mondom a havi gyógyszerszámlánk,  s ebben nagyrészt az enyém már veri a 25 ezer forintot, nem hazudok. Elkeserítő.

A fiam születésnapját ünnepeltük (volna). Számomra elég keserűnek sikeredett. Nem szeretem, ha beszólnak olyan dolgok miatt, amiről végül is nem tehetek. Azt szoktam mondani, töltsenek el egy
holdhónapot a cipőmben, akkor kritizáljanak. Aláásta az egész napom.

Szóval a fiúk ették a tortát, a brassóit, én meg elmentem sétálni, mert megpusztultam az étel látványától. Kb. szó szerint. S ítéljen el bárki, ha ott van előttetek az imádott gesztenyetorta(s ti nem ehettek belőle), hát nem kívánom senkinek. A séta haszna, kiderült a hivatal kijött, s a sötétítő fákat bejelölte, de nem a mi oldalunkon.  (Hozzátartozik, a munkahelyen megszoktam mindent szájbarágóan írunk, bizonyos társadalmi rétegek miatt. A társam rövidítette, lényegre törően a kivágandók helyének megjelölését. Nem értették vagy elsiklottak fölötte. Vagy számukra nem volt egyértelmű. ) Péntek délután hivatalba telefonnal próbálkozni lehetetlen. Ekkor már zsibbadt az agyam...

A délutánra már nem emlékszem, feküdtem, kidőlve. S elegem volt a világból. A betegségekből, kb. mindenből.

Viszont megvirradt a mai nap:

Ködben.


 Eső után.




 (Pók)hálókkal.



Aztán kisütött a nap! 




 A vetkőző.

 Visszatérve lassan az induló, tavaszi pirosokhoz.


2016. október 19., szerda

Mozgalmas nap

van mögöttünk. Mondjuk nekem az éjszakám is az volt némi hasmenéssel tűzdelve, az "EPEGÖRCS" már csak hab lett a tortán. Szenvedek, mint a kutya, aki kilencet kölykezett, mondaná nagyanyám. Már mindenre gondoltam, ugyebár a rengeteg kövem kivették, de az orvos szerint valami homok lehet a rosszullétek mögött. Ó, én naiv, azt hittem a műtéttel könnyebb lesz... Várom a laboreredményeket, azokkal remélem többet megtudok.

Ismét jelentkezett a szagelszívó egere. No, nem a régi, ő újabb áldozata lett Cirnyó úrfinak, a múltkori szertartás véghezvitele után. Milyen jó egy macska a háznál. Így nem kell az udvaron elengedni, ő rövid úton intézi el a sorsukat. Természetesen némi előkészítés után.

Közben a kezembe akadt egy könyv, egész véletlenül, egy blogban akadtam rá.

Szenzációs a stílusa, közérthetően, mégis tudományosan ír a címbeli ügyekről. Azért a sok latin szótól, megnevezéstől néha zsibbad az agyam, ilyenkor jön egy másik könyv, mintegy kikapcsolódásként.

Poirot az aktuális nyomozója!

S ha valaki végigolvasott idáig, egy halvány megjegyzés. A kórház udvarán futottam bele egy régi ismerősbe, beszélgettünk. Szó szót követett, s mondom neki nem engedtem magam búcsúztatni, s be sem járok a munkahelyre. (Az más kérdés, hogy volt régi kolléganőmmel ide-oda , az ő könyváraiba eljárogatok. Mert ugye....) Ő ezt teljesen természetesen vette, mert bizony az ő munkahelyén is történtek ilyenek. Megnyugodtam. Nem mintha ez bármin változtatna, de láttam nem vagyok mégsem egyedül, hogy nem csinnadrattával jöttem el x év után  a jól megérdemelt pihenőidőmre. Stb. Bevallom kissé különcnek éreztem magam, bár a döntésem máig nem bántam meg. S akikkel kell, máig tartom magánemberként a kapcsolatot.

S búcsúzóul egy ajánló. A Vizitkártya blog írója nagy-nagy kedvencemhez, Szegedi Katalin illusztrátorhoz  látogatott el.


E szépséges illusztrációk Finy Petra mesekönyvéhez készültek. (Kimásoltam az asztalomra, hogy sokszor gyönyörködhessek bennük.) Az ő meséit, regényeit is érdemes olvasni kicsinek és nagynak.

Ennyi volt mára, megyek vissza Poirot-hoz. S reménykedem egy nyugodtabb éjszakában.