Oldalak

2012. július 9., hétfő

2012. július 5., csütörtök

Az első egér és a körbeevések


A pici Mózsi egeret fogott, s azon melegében el is fogyasztotta. Mindig mondtam, hogy életre való ő, legfeljebb  a padlásról nem tudott, nem mert lejönni. A másik nagyobb és szebb a pofácskája.

Este sétálni mentünk, s vendégségbe Zsebivel. Hamar megtudtam az utcán hol is kosztos a kandúrunk, mintha itthon nem kapna enni eleget. A mi kosztosunk Hypo, bár ő félig a mienké,  s mi kandúrunk az övék. Hát akkor már két konyha sem elég neki??!!

 S még mindig itt van a gazdája nincs, potyaleső, verekedő és agresszív (akitől Pif úr is valószínű vereséget szenvedett), jelölgető félfarkú macska. Akire a környéken mindenki haragszik, nem is ok nélkül. Miska macskaúrfit is miatta félek kihozni. Köztük is volt némi nézeteltérés.

S "kötik" a szennyestartómat, az esernyőtartó már készen van. Majd megmutatom, ha elkészült.


2012. július 4., szerda

Ágnesnek (is)

    Lázár Ervin: A Hétfejű Tündérből

                          DÖMDÖ-DÖMDÖ-DÖMDÖDÖM


     Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a dobhártyája. Nem
csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is. Nevezetesen Bruckner
Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl és
Vacskamati.

     - Te meg Maminti lesztek a döntőbírók! - üvöltötte éppen Bruckner
Szigfrid.

     Mikkamakka először is befogta a fülét.

     - Miféle döntőbíró? - kérdezte akkor.

     De nem vette le a kezét a füléről, mert amazok hárman egyszerre
kezdtek kiabálni. Sőt odajött Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, s nem
sokkal később Ló Szerafin, a kék paripa.

     Most már öten üvöltöztek.

     - Éntőlem megszakadhattok az ordibálásban - mondta Mikkamakka -, 
addig úgysem veszem el a kezem a fülemről, amíg nem kezdtek csendesen 
és egyenként beszélni.

     Aromót választották szószólónak, Mikkamakka levette a füléről a kezét.

     - Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt állítja, ő
itt a legnagyobb költő - kezdte Aromo -, és bármelyikünknél szebb verset
tud kitalálni. Egyszóval henceg...

     - Még hogy én hencegek! Igenis... Mikkamakka újra befogta a fülét.

     Mindenki Bruckner Szigfridnek támadt.

     - Hadd mondja végig Aromo.

     Az oroszlán elhallgatott.

     - Elhatároztuk hát - folytatta Aromo -, hogy költői versenyt
rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi
zöld tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.

     - Természetesen az én versem - mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid,
de megint lehurrogták.

     - Jól van - mondta Mikkamakka -, ezen ne múljon.

     Fölült a tisztás szélén egy emelvényre Maminti mellé.

     - Ki akar versenyezni? - kérdezte.

     Mindenki fölemelte a kezét, még Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű
behemót és Dömdödöm is. Valamennyien papírt és ceruzát ragadtak, és vadul
nekiláttak. Csak úgy sistergett a sok ceruza. Legelsőnek Szörnyeteg Lajos
készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.

         `A múltkor Mikkamakkával
          Fát vágni mentünk az erdőre,
          De olyan szerencsétlenül dőlt
          A fa, hogy Dömdödöm alászorult.`

     Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek, fityirésztek a
többiek.

     - Ez nem vers, kikérem magamnak! - dühöngött Bruckner Szigfrid.

     - Hallod, Mikkamakka, azt mondja, nem vers?! - méltatlankodott
Szörnyeteg Lajos.

     Mikkamakka ráncolta a homlokát.

     - Hát bizony - mondta aztán -, kedves Lajos, ez tényleg nem vers.

     - Miért - lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos -, amikor a sorok
szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor
miért nem vers?

     Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart
kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte,
hogy miért nem vers, rávágta:

     - Csak!

     És lássuk be, igaza volt.

     Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid.
Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:

         `Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
          a szobában lakik itt bent?`

     - Állj - mondta Mikkamakka -, ezt nem te írtad!

     - Hát kicsoda? - háborgott Bruckner Szigfrid. Ki az ördög írta volna,
itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!

     - Jó, jó - vágott közbe Mikkamakka -, de ezt már régen megírta Petőfi
Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy mindenki a
saját versét adja elő.

     - Úgy van! - helyeseltek a többiek.

     - Ki az a Petőfi Sándor?! - kiabált Bruckner Szigfrid. - Sohase
hallottam a nevét.

     - Elég szégyen - mondta Maminti -, de a verset akkor is ő írta. Légy
szíves, saját költeményt előadni.

     - Na jó - mondta Bruckner Szigfrid. - Tudok én mást is. Ide süssetek!

     Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:

         `Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
          itt bent lakik a szobában?`

     - Hohó - hadonászott Aromo -, ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul
rím sincs benne.

     - Rímnek kell benne lenni? - kérdezte Bruckner Szigfrid Mikkamakkát.

     - Hát nem árt - mondta az -, de ne az `Anyám tyúkját` mondjad. Akárhogy
forgatod, úgyis ráismerünk.

     - Na jó - mondta újra Bruckner Szigfrid -, akkor nem az `Anyám tyúkját`
mondom.

     - Elkezdte:

     - Apám tyúkja, írta Bruckner Szigfrid.

         `Ej, tyúkapó, mi a kő,
          itt bent lakik a szobában kend?`

     - Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni, szétfűrészelni! -
dühöngtek a többiek.

     - Így nem lehet szavalni! - háborgott Bruckner Szigfrid.

     - Bizony nem - mondta Mikkamakka. - Jobb is, ha abbahagyod. Itt
csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!

     Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa
ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett.

         `Legszebb állat az anakonda,
          de nem tudja ezt ama konda,
          ha ráterelnék ama kondát,
          széttiporná az anakondát.`

     - Ugyan, miféle vers ez! - mondta szemrehányóan Aromo. - Ilyen erővel
azt is mondhattad volna:

         `Legszebb állat az anaménes,
          de nem tudja ezt ama ménes,
          ha ráterelnék ama ménest,
          széttiporná az anaménest.`

     A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt, hogy
köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is
megszólalt:

     - Vagy azt is mondhattad volna:

         `Legszebb állat az anacsorda,
          de nem tudja ezt ama csorda,
          ha ráterelnék ama csordát,
          széttiporná az anacsordát.`

     Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a méregtől.

     - És azt nem mondanád meg, mi a csudát jelent az az anacsorda meg
anaménes?

     - Ugyanazt, amit az anakonda - kiabált közbe Vacskamati -, azaz
semmit!

     - Az anakonda igenis egy állat - bizonygatta Nagy Zoárd.

     - Ki ismeri? - tette föl a kérdést Mikkamakka.

     - Senki - zúgták a többiek.

     - Nem ér! - hadonászott Nagy Zoárd. - Tessék megnézni a
Természettudományi kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzifának.

     - Kinek van Természettudományi kislexikonja? - kérdezte Mikkamakka.

     - Senkinek - felelték kórusban.

     - Ezen ne múljon - szólt ekkor Maminti, és elővette zöld
varázspálcáját. - Csiribi, legyen itt egy, csiribá, természettudományi,
prics, kislexikon, prucs!

     És már ott is volt a lába előtt.

     Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett.

     - Hányadik betű az ábécében az `a`? - kérdezte Vacskamati.

     - Hátulról vagy elölről számítva? - érdeklődött Aromo, de akkor már
Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:

     - Itt van, az ötvenkilencedik oldalon. - És olvasta:

     - "Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő,
dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja."

     - Hát legyen neked ez a legszebb állat - mormogta Aromo, de mit volt
mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, mert íme kiderült, van 
anakonda nevű állat.

     - Jöhet a következő - intett Mikkamakka. Ló Szerafin méltóságteljesen
fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:

         `Ha elpusztul a tulok,
          szarvából lesz a tülök,
          de ha én elpüsztülök,
          belőlem nem lesz tulok`

     - Hát az biztos - kiabálták a többiek -, mert már most egy nagy tulok
vagy!

     - Még hogy elpüsztülök - vihogott Bruckner Szigfrid. - Elpüsztülök a
rühügéstől.

     - Csend! - kiáltott Mikkamakka. - Ki következik?

     - Én - mondta Vacskamati. - Egy egészen rövid verset írtam.

     - Halljuk!

         `Szerda ablakában
          csütörtök ül,
          és ordít
          csütörtökül.`

     Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:

     - Miért csütörtökül ordít?

     - Mert csütörtök - mondta Vacskamati -, ha péntek lenne, péntekül 
ordítana.

     - Idegen nyelveket nem tud? - akadékoskodott Bruckner Szigfrid.

     - Nem - mondta Vacskamati -, ez egy műveletlen csütörtök.

     Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.

     - Elég - mondta. - Halljuk Aromót!

     Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére. Rázendített:

         `bálomböki bag u fan
          bálomböki big a fún`

     - Nem ér - ordított közbe Bruckner Szigfrid -, egy hangot se értek
belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául is lehet verset írni.

     - Eszed tokját hottentotta - háborgott Aromo -, ez igenis magyarul
van!

     - Akkor én megeszem a fülem - mondta Bruckner Szigfrid.

     - Már meg is sózhatod - felelte Aromo.

     - Hadd mondja végig - próbált rendet teremteni Mikkamakka.
     Aromo újra belefogott:

         `bálömböki bag ú fan
          bálombökö big a fún
          búlámbákö bög i fan
          balúmbaká bög ö fin
          bilambúka bág ö fön
          bölimbakú bag á fön
          bölömbika búg a fán`

     - Ez semmi - mondta Ló Szerafin -, így egy gyerek is tud verset
csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.

     - Igenis vers! - jelentette ki Mikkamakka, akinek úgy látszik,
tetszett ez a bálömböki. - S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet írni,
rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!

     - Nem is kell leírnom - mondta Ló Szerafin -, kapásból is elmondhatom.

     - És már mondta is:

         `kómirelű kőtyual
          kamórile kütyőul
          kumaróli ketyüől
          kőmuraló kityeül
          kőmürula kótyiel
          kemürőlú katyóil
          kimerülő kutyaól`

     - Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól?
- szólt Aromo. - Kimerülhet egy zseblámpaelem vagy esetleg egy hegymászó,
de egy kutyaól!

     - Esetleg elfárad - vetette közbe Vacskamati. - Miért ne fáradhatna el
egy kutyaól?

     - Vagy a kutya nagyon nyomja belülről - kelt Bruckner Szigfrid is Ló
Szerafin védelmére.

     - Rendben - mondta Aromo -, de a módszer, ahogy a verset írtam, mégis
az én találmányom.

     - Ez igaz - hagyták helyben a többiek.

     - Találmánynak nem rossz - epéskedett Nagy Zoárd -, csak versnek.

     Mikkamakka megint csengetett.

     - Halljuk az utolsó versenyzőt!

     Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak
annyit tud mondani, dömdödöm.

     Így szavalt:

         `Dömdödöm, dömdödöm,
          dömdö-dömdö-dömdödöm`

     - Nem ér! - rikoltozott Bruckner Szigfrid. - Akkor én meg azt mondom,
hogy:

         `Prampapam, prampapam,
          prampa-prampa-prampapam`

     - Nono - mondta Mikkamakka -, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit
jelent Dömdödöm verse.

     - Miért, mit jelent?

     - Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.

     - Engem is? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.

     - Persze, téged név szerint is megemlített - mondta Mikkamakka.

     - Éljen Dömdödöm - kiáltott Bruckner Szigfrid -, adjuk neki az első
díjat!

     - Adjuk! - kiabálták a többiek.

     Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.

     - Te győztél - mondták neki.

     - Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe - veregette meg a győztes
vállát Bruckner Szigfrid.

     Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta
a győztes verset.

         `Dömdödöm, dömdödöm,
          dömdö-dömdö-dömdödöm.`

Vihar után



Éjszaka vihar volt, behoztam  a népeket, mert nincs hova bújniuk eső elől. Hajnalban kitettem őket. Aztán ismét esett, de feltalálták magukat: mire valók a 60 cm mélységű ablakok?

A levegő felfrissült, no ezt magamról nem mondanám el, alig aludtam. Majd ma éjjel.

2012. július 2., hétfő

Melegben

  1. Tegnap úgy döntöttem a mai nap az olvasásé lesz, az is lett. Éjfélre végeztem is a  könyvvel, amit még Mammka ajánlott. (Kate Morton: Az elfelejtett kert.Közel 600 oldalas, romantikus, angol környezet, a múlt század fordulója (is), családregény is. Szóval minden volt benne, ami egy meleg nyári délutánra kell...)) Én teljesen beleéltem magam, ma pedig nyomozni kezdtem az olvasottak után. Burnett: hogy jött a Titkos kert c. köny ötlete, mert ő is járt ott vendégségben. (Valószínű fikció...) Aztán  a tündérmesék. Létezett-e ilyen nevű író? Sajnos a könyvet már ma reggel továbbadtam, aztán jutott eszembe, elfelejtettem  a végét, az utószót elolvasni. Késő volt már. Ott biztos írtak róla.
  2. Dél után, azaz 1/2 1. Miska, azaz macskaúr sétált volna. Én balga, levittem ebben a déli melegben. A mocskos napok óta nem volt lent, el is feküdt egy bokor mélyén. Otthagytam, töbször lementem érte, hát nem volt hajlandó hazajönni.. Én meg nem szeretem egyedül lent hagyni. Végre 2 óra után(!!!) megjelent. Azt hiszem ebben a melegben egyszer volt déli macskasétáltatás.

  3. Holnap meg adjunk a melegnek munka után nekiállok baracklekvárt főzni. (Ha bírom, ha nem meghagyom estére, hűsre.) Ki is akadtak rajtam a munkahelyen, eszem van, órákat ott állni, kevergetni? Megpróbálom... Nézem a boltban, nem kapható már szalicil, kivonták, vannak mindenféle befőző cukrok. 3:1, 2:1, zselésítők,  stb. Maradok a hagyományos megoldásnál, szeretem érezni a gyümölcs ízét a lekvárban.