Oldalak

2011. november 17., csütörtök

Csak úgy


Egyszer, egy idősebb Cherokee bennszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
„Harc dúl bennem… egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjazást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben”
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
„Melyik farkas fog győzni?”
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: „Az, amelyiket táplálod”
 

Csak úgy


 Nyitott tenyérrel szeretni


Egy gondoskodó személy egy pillangó küzdelmét figyelte, amint épp a bábból próbált kitörni. Gyengéd kézzel, segítőkészen meglazította a szálacskákat, melyek így egy nyílást formáltak. A pillangó könnyedén kiszabadult, ám csak verdesett a báb körül, képtelen volt elrepülni. Ez a gondoskodó személy nem tudta, hogy csak a születéssel járó küzdelem során erősödnek meg a szárnyak annyira, hogy repülni lehessen velük. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés szabadságát, sosem élt igazán.”
Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni. Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein át jutottam el hozzá. Még ma is tanulom: fel kell szabadítanom, akit szeretek, mert ha belekapaszkodom, csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm, épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék.
Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni, mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától: attól, hogy felelősséget vállalhasson saját életéért, választásaiért, életmódjáért. Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat vagy uralkodni próbálok felette, megfosztom őt attól, hogy a növekedés, az érés folyamatában kibontakozhasson. Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt, bármennyire szívből jövők is a szándékaim.
A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert, és a túlzott védelem és gondoskodás minden szónál ékesebben ezt üzeni neki: „Képtelen vagy gondoskodni magadról. Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.”
 
Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom, már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek:
Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom abban, hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van – ha nem állok az utadba. Szeretlek annyira, hogy szabaddá tudlak tenni, és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban.
Meg fogom osztani veled a könnyeket, de nem kérem majd, hogy ne sírj. Ott leszek, ha szükséged lesz rám, átölellek és megvigasztallak, de nem nyúlok a hónod alá, ha már egyedül is boldogulsz. Veled leszek magányodban és gyászodban, de nem veszem azt el tőled. Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni, hanem arra is, amit mondani akarsz, ha nem is mindig értek egyet veled.
Lehet, hogy néha dühös leszek rád, de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked, hogy ne bánjam különbözőségünket és ne idegenedjek el tőled. Nem lehetek mindig melletted, nem ügyelhetek mindig a szavaidra, mert néha magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled, amennyire csak képes vagyok.
Tanulom, hogy ezt mondjam, nemcsak szavakkal, hanem azzal is, ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok – azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek.
Időnként még ma is nehezemre esik, hogy ne nyúljak a bábhoz, de már sokkal kevésbé, mint régen.


Ruth Sanford
 

S még mindig egy vers



Sárközi György: Hajnali tájon

Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólítom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.


Vers, csak úgy


Wass Albert: A szívpalota titka..

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba

2011. november 14., hétfő

Sarkok, fények, árnyékok







A természet furcsa játékai



A természet fotózása mindig ellesett pillanatokból áll. Az első fotó "erdei szörnyét" még nyár elején kaptam lencsevégre. Visszatértem hozzá később is, de megnőttek az ágak, elvesztette a formáját. Engem egy mitológiai alakra emlékeztet. A "madár" egy fatörzsén kukucskál, már évek óta nem láttam. Érdemes lenne meglátogatni.A falucska neve: Kökényesmindszent, ugye milyen szép neve van? Egy időben sokat jártunk hozzá, amikor fiam még hazajárt, elmentünk ebbe a kicsi faluba, s mindig lencsevégre kaptam.