Oldalak

2016. október 22., szombat

"Vajon mit csinálnak a kányák az esős napokon?"MH

Ha a tegnapi napról írnék, azt írnám ismét egy bitang nap. A laborom tökéletes, tehát epehomok. Diétázzak. Aztán elmentem a gyógyszertárba, hogy a még belobbant gondjaim és a mellékes, kellemetlen hatásokat valahogy közömbösíteni tudjam. Ha azt mondom a havi gyógyszerszámlánk,  s ebben nagyrészt az enyém már veri a 25 ezer forintot, nem hazudok. Elkeserítő.

A fiam születésnapját ünnepeltük (volna). Számomra elég keserűnek sikeredett. Nem szeretem, ha beszólnak olyan dolgok miatt, amiről végül is nem tehetek. Azt szoktam mondani, töltsenek el egy
holdhónapot a cipőmben, akkor kritizáljanak. Aláásta az egész napom.

Szóval a fiúk ették a tortát, a brassóit, én meg elmentem sétálni, mert megpusztultam az étel látványától. Kb. szó szerint. S ítéljen el bárki, ha ott van előttetek az imádott gesztenyetorta(s ti nem ehettek belőle), hát nem kívánom senkinek. A séta haszna, kiderült a hivatal kijött, s a sötétítő fákat bejelölte, de nem a mi oldalunkon.  (Hozzátartozik, a munkahelyen megszoktam mindent szájbarágóan írunk, bizonyos társadalmi rétegek miatt. A társam rövidítette, lényegre törően a kivágandók helyének megjelölését. Nem értették vagy elsiklottak fölötte. Vagy számukra nem volt egyértelmű. ) Péntek délután hivatalba telefonnal próbálkozni lehetetlen. Ekkor már zsibbadt az agyam...

A délutánra már nem emlékszem, feküdtem, kidőlve. S elegem volt a világból. A betegségekből, kb. mindenből.

Viszont megvirradt a mai nap:

Ködben.


 Eső után.




 (Pók)hálókkal.



Aztán kisütött a nap! 




 A vetkőző.

 Visszatérve lassan az induló, tavaszi pirosokhoz.


2016. október 19., szerda

Mozgalmas nap

van mögöttünk. Mondjuk nekem az éjszakám is az volt némi hasmenéssel tűzdelve, az "EPEGÖRCS" már csak hab lett a tortán. Szenvedek, mint a kutya, aki kilencet kölykezett, mondaná nagyanyám. Már mindenre gondoltam, ugyebár a rengeteg kövem kivették, de az orvos szerint valami homok lehet a rosszullétek mögött. Ó, én naiv, azt hittem a műtéttel könnyebb lesz... Várom a laboreredményeket, azokkal remélem többet megtudok.

Ismét jelentkezett a szagelszívó egere. No, nem a régi, ő újabb áldozata lett Cirnyó úrfinak, a múltkori szertartás véghezvitele után. Milyen jó egy macska a háznál. Így nem kell az udvaron elengedni, ő rövid úton intézi el a sorsukat. Természetesen némi előkészítés után.

Közben a kezembe akadt egy könyv, egész véletlenül, egy blogban akadtam rá.

Szenzációs a stílusa, közérthetően, mégis tudományosan ír a címbeli ügyekről. Azért a sok latin szótól, megnevezéstől néha zsibbad az agyam, ilyenkor jön egy másik könyv, mintegy kikapcsolódásként.

Poirot az aktuális nyomozója!

S ha valaki végigolvasott idáig, egy halvány megjegyzés. A kórház udvarán futottam bele egy régi ismerősbe, beszélgettünk. Szó szót követett, s mondom neki nem engedtem magam búcsúztatni, s be sem járok a munkahelyre. (Az más kérdés, hogy volt régi kolléganőmmel ide-oda , az ő könyváraiba eljárogatok. Mert ugye....) Ő ezt teljesen természetesen vette, mert bizony az ő munkahelyén is történtek ilyenek. Megnyugodtam. Nem mintha ez bármin változtatna, de láttam nem vagyok mégsem egyedül, hogy nem csinnadrattával jöttem el x év után  a jól megérdemelt pihenőidőmre. Stb. Bevallom kissé különcnek éreztem magam, bár a döntésem máig nem bántam meg. S akikkel kell, máig tartom magánemberként a kapcsolatot.

S búcsúzóul egy ajánló. A Vizitkártya blog írója nagy-nagy kedvencemhez, Szegedi Katalin illusztrátorhoz  látogatott el.


E szépséges illusztrációk Finy Petra mesekönyvéhez készültek. (Kimásoltam az asztalomra, hogy sokszor gyönyörködhessek bennük.) Az ő meséit, regényeit is érdemes olvasni kicsinek és nagynak.

Ennyi volt mára, megyek vissza Poirot-hoz. S reménykedem egy nyugodtabb éjszakában.

2016. október 16., vasárnap

Októberi meleg délutánon

Amúgy Fekete Istvánt olvasok, de hozni sorokat nem tudok, mert az ő októbere igazi, a miénk meg nyárt idéző volt. Csak a levelek jelezték, valami változik. A magammal vitt kabátkát, úgy hoztam vissza ahogy elvittem, még az árnyékon -pedig ott lényegesen hűvösebb volt- sem került rám. Viszont a fények pazarak voltak, ahogy átsütött a nap a leveken csak úgy sárgállottak. Nézzétek velem!


 









2016. október 15., szombat

... és halál

A temetős bejegyzéshez egy verssor hangulata lüktet bennem, de nem tudom pontosan idézni. Milyen érdekes a halál helye él, lásd az előbbi temetőt, s az élet helye, egy ház, ez esetben egy kastély haldoklik. Megmutatom, mert a szívem szakad meg érte.

  Ilyen volt valamikor:


 Aztán ilyen lett:


S ma így mutat, ebek harmincadján:

  
E kerítés egy elkezdett felújítás emléke,beton kerítésoszlopokkal. Nem hozzá illő, de próbálkoztak valamit. Már ez is a múlté. 

 
 A háború után sokáig nevelőotthon volt, SZÜV nyaraló tán, állítólag katonai raktár is. (Valaki mesélte tegnap.)  Aztán welnesses próbálkozás is volt, ezzel véget ért a sorsa. 

Nézzétek csak a részleteket, milyen szépek. Amúgy is kedvencem a szecesszió.


 


 


 
 
Tényleg ebek harmincadján: kitört ablakok, beszakadt tető, kilazult és kihullott cserepek. Elvadult kert, százéves fákkal.  Többet, jobbat érdemelne.

Élet...


Ellentmondásos a bejegyzés címe: Élet és temetőt mutatok? Igen, él, mert gondozzák, nem felejtik a halottaikat, emlékeznek. Akár évszázad távlatából sem.





Tavaly későn értünk ide, nem találtam  a kedvenc sírkövemet. Azt hittem kidobták. Most kora délután érkeztünk, s megtaláltam! A fűzfa szinte elrejtette.

 Az egész temetőt  elborítják a tuják, igaz megnyírták őket, de még így is. Gondolom egy időben divatosak lehettek, s mindenki ezeket ültette. Aztán teltek az évek...


 Vaskerítéssel körülvett sír, 130 év távlatából. Kik lehettek ők? Máig ott a mécses nyoma, a kőváza, az utódok emlékeznek? Vagy híres család lehetett? Nem ismerem a falu történelmét, majd utánanézek. Mintha egy kereszt árnya vetődne a sírkőre, valószínű egy kerítésrészé.

Másik falu, másik temető. Egy  angyal. Angyalok a síron. Több. Koszorúk mellé és helyett angyalok. Új szokás ez?

2016. október 14., péntek

A film linkjét úgy küldték nekem,


ismerős volt a kerttervező neve. Megnéztem a filmet, s kicsit körülnéztem mit láthatunk, olvashatunk róla. Csak ízelítőt hoztam. Egy blogbejegyzés MR-ról. Innen a nyertes kert fotója.


S amikor a valóságban épült a kert a kiállításra:
 

Szeretem az ilyen embereket!

2016. október 13., csütörtök

Köd előttem, köd mögöttem











Itt reggelre kelve fagyott, későn indultunk emiatt. Nem bántuk meg. Leállítottam az autót és fényképezni kezdtem.