Oldalak

2016. szeptember 23., péntek

Piros színekben tobzódók



 


 A nyár óta - és az örök kedvencek.

 Végre szereztem, úgy szeretem!

 Egy búcsúzú ágacska. Csak egyetlen.

 Az újranyílók és a még mindig nyíló.



2016. szeptember 22., csütörtök

Kicsit

túl sokat kertészkedtem
túl sokat tornáztam
túl erős a front

nem bírok már annyit, odavert. Nagyon.


forrás?

2016. szeptember 17., szombat

Szeptemberi méhmágnes: kékszakáll



Már nem tudom mit is látok. Az úgy volt, hogy megterveztem egy új kertrészt, aztán kiderült az nem úgy működik. A zöld levelű, sötétlila virágú kékszakállnak helyet kellett keresni.

A rézsűre került, ahonnan odakacsinthat az "öregnek". Ha majd minden kibontakozik piros-lila színvilág lesz. Majd, már csak ki kell várni azt a pár évet.

Ugye milyen jók is lesznek majd együtt? 

Őszi menyasszony.

S a legszebb virágszálak a kertből. Szeretem ezt a fotót.

Akkor most induljunk-e sétálni Zsebivel vagy sem?




2016. szeptember 15., csütörtök

Titkok és elhallgatások


Teljesen véletlenül akadtam rá a filmre. Nehéz volt megszólalni utána. Zsidók elhurcolása, egy megmenekült kislány. De mitől menekült meg? Mit hurcolt magával, míg tudta hurcolni? S mik derülnek ki évtizedek múlva?