Oldalak

2016. szeptember 11., vasárnap

Nem tudtam megállni, hogy ne másoljam át a verset



Konsztantyin Fofanov: Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,
őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
Az álmos erdőt, ha a komor évszak
lehelletétől felgyúlnak a fák.
Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókkadt minden,
de a kései virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.
Vagy kimennek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát evett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...
Vagy a folyóhoz megyek - csupán hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...
Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.
És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...

Ford.: Lator László

forrás 

 


A fotók meg adták magukat.

2016. szeptember 8., csütörtök

Füzetemből

Néha egyszerűbb úgy élni, amikor az ember nem tudja, ki ő, legalább azt tudja, hol van.
Fredrik Backman


2016. szeptember 6., kedd

Annyira éreztem,

hogy ketten  járnak a kint a kertben: a Bú és a Bánat. S ahogy kimentek szemben is jött velem a Búbánat. Esőfelhős, szürke, nyirkos, hűvös, hideges. Tudtam, a Búbánat! November előreküldte a testvérét, nézzen körül, mutassa meg magát, aztán holnaptól élvezzük még, s becsüljük meg a jó időt, amit még kaphatunk.


(Az eső viszont kellett, nagyon kellett, ásni nem lehetett a földet, olyan kemény volt. Csak éppen a társasága...)

Megfigyeltem,

lassan érlelődnek a dolgaim, s ha beindulnak, minden gyorsan összeáll.

Régóta gondolkodtam, hogy a lakásba kellene venni valami ülőbútort (a "nappali"-ban a fiam ágya s egy számítógépes asztal van, a szekrényen, könyvespolcon túl. Mert ugyebár számítógép nélkül az élet....) Sok ok miatt halasztgattam.  Aztán szombaton jött egy gondolat,  úgyis megyünk a kertészetbe, nézzünk be az arrafelé látható bútorboltba. (Az más kérdés, hogy a netes választékuk vonzóbb volt, mint amit helyben láttunk.) Aztán útközben egy másikba is bekukkantottunk. Itt megláttam A sarokgarnitúrámat. Kell, hogy vendégfunkciós legyen, hogy nehezítsem a saját dolgom is. Találtam egy konyhaasztalt, kis méretűt(szétnyithatóst), mert a régi teletölti a konyhát, alig férünk el mellette, s persze a látvány is. Ekkor már jócskán elmúlt szombat dél. Itthon persze nézegettem netes lehetőségeket, az IKEA-beli vágyálom. S a méret egyszerűen köt bennünket. Ennyi. Találtam még egy lehetőséget. Méret, éppen hogy, alapból az ára ötvenezerrel több. Alapból...

Aztán tegnap ismét kaptuk magunkat, bementünk a  lakásba modelláltuk a földön hova és hogy tennénk be, egyenlőre. Aztán el a boltba. Közben a fiamat is összeszedtük, több szem többet lát. Végül megvettük amit szombaton megláttam. A fiam bevállalta a konyhaasztalt, két székkel, mert akkor már illőek legyenek az asztalhoz. Meg amúgy is ő használja, ő lakik most ott. S minden, de minden összejött. Ez a garnitúra 6-8 hetes átfutással készül, de megkaptuk a boltit. Aztán a pénzügyek, rögtön hívtak, stb. S a koronaként épp ott voltak a szállítók, s 20 percen belül a lakásban is volt. Így kell kérem ezt csinálni.

A konyha összképe döbbenetes lett. Egy asztal ennyit változtatott. Majd lefotózom. Nem skandináv, nem trendi. A miénk.

Az ülőgarnitúra környezete átalakítástért kiált. Mögötte egy ajtó, amit takarni kellene. Az álló, hosszú Klimt reprodukciót viszont takarja, félig. A lényeg: tudunk hívni vendéget, vagy behívni a lakásba bárkit, vagy mi is, ha megyünk leülhetünk. Jó egy év után, végre. S ahogy az gyakorlatilag egy (vagy a felfedezéssel együtt 3) nap alatt összejött.
A fentit vásároltuk meg, a lentiek az álmok. Viszont van egy mondás: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.

2016. szeptember 3., szombat

Azt hiszem

itt az ősz, véglegesen. Hűvösek az éjszakák, reggelek, ahogy kinézek az ablakon a patak völgyében végig vastag pára dunna húzódik. Az égen diszkrét pirosas elszíneződés, s ahogy kel fel nap átadja magát a sárgának, a melegnek, a fénynek.

A Nap. Ő bizony úgy döntött, nem hagyja magát. Ahogy megy előre a   nap, rákapcsol, s régi fényében, melegében tündököl. Ezt leginkább a bőrünkön érezhetjük, égeti még most is. Nem úgy, nem annyit, mint  a nyáron, de ha lehetősége van, bizony megteszi.

Reggelente még az őszt jelző burgonyaszedés hangjaira is ébredek, szomszédaim a kert végén szorgoskodnak. Magamon csak az érthetetlen nagy tevékenységi lázat érzékelem, égek,  valami hajt, hogy tegyek valamit a kertben. Tőosztások, átültetések. Helykeresések, megfigyelések, mennyi időt, és hol tölt el nap, hogy szeretett illatos fűszercserjénket új helyre költöztessem. A baj csak az, ahol a közelemben lenne, gyakran velünk és köztünk, oda bizony nem tehetem át, mert kevés ott napsütés, a fény a nap során.


Tegnap délután a madáritatóra egy sárga hasú madárka érkezett. Még láttomra sem repült el, meglehetősen zilált volt. Nem tudtam beazonosítani. (Utólag nézegetve még legjobban a sárgabillegetőre hasonlítom.) Aztán odébb mentem, s visszanézve láttam ott fürdött. Vajon honnan tudják hova kell leszállniuk, s hol találnak vizet? Vagy csak véletlen az érkezés?

A kert végén pedig érik a jövevény napraforgó,

lilulnak a papsajtmályvák:



 A méhek még mindig szorgoskodnak.


Akkor most elindulok,s megnézem milyen tennivalókat tartogat számomra a mai nap. Legyen szép napotok!

2016. szeptember 1., csütörtök

És akkor

hétfőn este elkezdődött az állatok, pontosabban a kutyák cirkusza. Megyek hátra a kertkaput bezárni, valami zuhogást hallottam, s egy farkaskutya húzott el. Mint kiderült pillanatnyilag. Aztán este nagy ugatás, kb. fél óra múlva: Zsebi, Füli. Megyek ki , elzavartam. Igen ám, de két óra múlva ismét ott volt. Megette Zsebi vacsoráját, s szerintem Zsebi tüzel is, mert a múltkori sétán 3 kankutya tapadt ránk. (Azóta nem merek vele elindulni, ne húzza a csíkot hazáig. Elég gyakran jelöl. Bár, lehet inkább az éhsége hajtotta hozzánk.) Tutult az utca összes kutyája, gondolom amerre járt. Aztán éjjel még jó két óra múlva ismétlődött az egész. A kert végében a tuják alatt tűnt el, el nem tudtuk képzelni, hol ment ki? Másnap láttuk, hogy a szomszéd a kerítésén, ahol kidöntötte s kilyukasztotta a kertkaput hatalmas lyuk is van. Ma derült ki a másik oldali szomszédén is, sőt az előbbién még újabb is, mivel az elsőt befoltozta az uram, s elbarikádoztuk. Csupa haszon. Viszont kedd óta bezárjuk éjjelre Zsebit, vacsorástól, de érdekes módon a faluban is csend volt.

Mondja a szomszédasszony jelentsük be az önkormányzatnál, mert chipje kell hogy legyen, feleljen a gazdája a károkért. Megkérdeztem tőle, s ki fogja be? Gondolom ezt is az önkormányzatnál kellene bejelenteni. (Azt már halkan jegyzem meg: nem bízom abban, hogy bármi lépés is történne...) Nem tudjuk, hogy kóbor vagy megszökött.

Az uram mindenesetre éjszakára bekészült, s akkor felfedezte, hogy sün járja a kertet. Vannak békáink, gyíkjaink és ezek szerint sününk. S még valami más, mert amikor a virágokat rendeztem a földbe ásva egy tojást találtam, tegnapra eltűnt, mert megsérült, s ott is hagytam, gondolom a sün megette. Olyan kacsatojásnyi volt, drappos, s a két végén jó félköríves. Vajon milyen állaté lehet?

Közeleg az ősz, s szerintem a Cirnyó konyha is beindult. Ez azt jelenti, hogy hozza az egereket. Kimondottan éjszakánként (bár régebben reggelente is köszöntött minket egerekkel). Reggelente a szőnyegen látni a nyomát... No comment.


A mások füve

Amilyen minőségű a munkakultúrád, épp olyan minőségű mindennapjaid kultúrája is. Háy János 

(A link alatt  a könyvbe is beleolvashatunk.) Szerettem, ahogy ír, bemutat, hasonlít. S minden mondata mögött ott van a személyisége. S némi időutazást is tehetünk vele, az emlékek révén. Érdekes volt egy-egy országnál, szinte a mondatok hangulata is visszaadta azt amit érzett.


Úgy látszik nálam ez most az útleírások időszaka. Ez egy régebbi könyv, de nekem új volt.



Ahová, ha jól emlékszem nem utazott az előző szerző, nos elment oda az utóbbi. Nagy rajongója a Föld ezen részének, sok érdekességet megtudott az ember a könyvből. S az is kiderült, de gondolom ezen már senki nem csodálkozik: a magyarok -lett légyen a legészakibb rész, legeldugottabb szigete- mindenhol megtalálhatók. Sokat olvastam fel a könyvből, hadd okuljon az uram is.

Nem szeretem a politikát, amit a királyi rádió a menekült ügyben művel, nekem már sok. Úgy gondolom: a kevesebb néha több. Az ember egyszer csak csömört kap, s ha már maghallja lekapcsolja.  Viszont északi fővárosokról ír 2011-ben és 2013-ban tapasztaltakról. A közlekedés precíz, pontos, élnek a csatlakozások (hát amit nálunk párt éve e téren alkottak katasztrofális egynémely részén az országnak, pedig főútvonalon is lenne...), stb. Viszont a fővárosok pályaudvarai megteltek menekültekkel, két év múlva.