Oldalak

2013. március 7., csütörtök

Egy helyről más-más évszakokban












S bolond az ember, mert "szobor szerelme" van, az enyém a 4. és a 10. fotóé, ugyanaz máskor.

2013. március 6., szerda

Véletlenek



Délután olvasom a Macska c. lapot, a könyvtáros lelkem pontosít, kéthavi lapot. Ott még híranyag, de rádiós riportból már úgy tudom meg is nyílt Budapesten egy macskás kávézó: Cat Café 1065 Budapest Révay u. 3. Legyek akkor már pontos. Természetesen honlapjuk is van! 15 simogatható macska, macskaformájú sütemények. S egyéb macskás lehetőségek.

Most mintegy véletlenül az egyik blogon ráakadtam erre a filmecskére! Véletlenül?

S búcsúzóul egy idézet a főoldalról:  "Egy macska csak a következőhöz vezet."
Ernest Hemingway 


Hemingway már csak tudta!

Egy blogból


forrás

amit ma reggelre találtam. Itt vagyok, ide vágyom, ez a helyem! A bent és a kint, a kilátás....

2013. március 4., hétfő

Kidőlve...

Csak ülök, olvasom az újabb bejegyzéseket, hozzászólni? Azt most senki ne várja el tőlem, csak nézek ki afejemből, így kell azt hiszem mondani. Ez most nagyon áll.. Rendezvény volt, tömeggel, egész du. meg nem álltam. Egyszer beültem  a kismamáink közé, beszélgetni, ennyi megjárt.

Változik az idő, öregszem, vagy csak sok volt mára? (Volt egy délelőtti forduló is: óvodásoknak kiállítás megnyitó, aranyosak voltak, mjd szerzek fotót, volt egy pár jópofa. S le a kalappal az óvónénik előtt, mindig csodálom őket!!!)
Jó éjszakát!

Itt már minden a tavaszról szól!














2013. március 2., szombat

Napfény, hó, róka

a mai délután címszavai. Cél volt Zsebi levegőztetése, sétáltatása, no meg leginkább a  gazdasszonyáé. Autóba be, irány a pusztaszentlászlói halásztó. Napfény barkák, kankalinok, a tó vize még itt-ott jeges, vagy ezt mondják már posványosnak? A bokroknak már a sárga árnyalataiban játszó színe volt. Fényképezőgép akku induláskor kidőlt, maradt a mobiltelefon, csak nincs zsinórom a fotók áttöltéséhez. Majd ha hazamentem....

A tózugban állt a hó, azaz még nem olvadt el olyan félméteresen. Ebbe pottyantam bele (nem sokan törték az utat előttünk, igaz törték, mert az ő nyomaikon próbáltam menni). Úgy ki-és eldőltem, hogy kiment még az erő is belőlem. Izomműködés leállt, én a hóban, férj próbált kihúzni, a kutya húzta a pórázt, szóval jól elvoltunk. Erőm elszállt, mint egy darab fa feküdtem, aztán lecsúsztam , így sikerült szabadulnom, lábra állnom, s folytatnom az utat. Félelmetes élmény volt, s figyelmeztetés, el ne bízzam magam!

Ahogy az autóban jöttünk hazafelé egy elhagyott ház gazdasági épületének tetejéről  róka nézett szembe velem. Tolatás vissza, még ott volt. A padlástérben!!! Mire mozdultam, hogy a mobillal fényképezzem, megijedt, s eltűnt. (Azért ezt fényképezőgéppel állóhelyből megoldhattam volna. Késő bánat.)

Tud nekem valaki segíteni? Mit látunk a képen? Betegség? Ellenszere? Almafa!





S egy montázs a kertről, ahova egy hete még harminc centis hó hullott. Most fele-fele hó és napsütés, árnyék és macska, mert azok nélkül próbálhatunk lépni, legfeljebb nem tudunk.




S  napfényes tavaszi ablak a konyhából, biztatásul!


2013. március 1., péntek

Blogajánló

Pár hónapja egy blogra, s mondhatom írójában egy rokonlélekre akadtam: Csendhegyek. Kiderült, hogy  blogjában a magyarországi kálváriákat gyűjti össze, leírásokkal, fotókkal. Mivel  a temetőim mellett is találhatók, jó néhányat fotóztam közülük. Most legalább a több éves fotózásnak értelme lett (akkor is, ha én többnyire "szerelemből" s nem kutatási alapossággal fotóztam). S bevallom egy kicsit emlékállítás Szilágyi Istvánnak is, aki 1980-ban jelentette meg könyvét.







Az akkor még érdekességként felfogott hobbyja mára már  számomra is érték. Az annak idején dedikált könyvét elsodorták az évek, pár éve antikváriumból tudtam megszerezni. Hogy ne csak nézzek, lássak is, tudjam miket is fotózok. Vajon az általa bemutatottak közül hány létezik még ma is, mert voltak ugyancsak romosak, s hányat újítottak fel, mint ahogy a celldömölkire csodálkoztam rá pár évvel ezelőtt. S ahogy lapozom ismét a könyvét megtaláltam annak az angyalnak a fotóját amiért Pápára kellett utaznom, s  nekem is lefotóznom, mert annyira megfogott. S ahogy elnézem a régi angyalt  maga patinájában,kopottságában, s amire már én találtam felújítva láthattam, a kálváriát is (amit viszont évtizedekig nézegettem a vonatablakból). S sikerült megtalálnom a  régi blogból az egykori bejegyzést is!

István ma már nincs köztünk. Örülök, hogy valaki fontosnak találta, s felkarolta a szívügyét. Nem telt  hiába az a sok-sok óra, amelyet a kálváriákkal, kutatásukkal, fotózásukkal eltöltött.