Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 13., vasárnap

"Virágszálak" és örömhír

Kankalinok, még mindig. Vagy inkább egyre dúsabban?

 Hunyorék. A tavalyi most állt fel , lassan virágba borulnak a bimbói.



 Színeváltozások. Bordóból sárgásbarnába váltva.



S egy örömhír. Az igazság az, hogy a szakmai szervezetünk vezetője feltette a facebookra. (Én ott csak jelen vagyok, nem használom.) Miután jöttek a gratulációk, úgy gondoltam megmutatom itt is, s ott is. Szakmai elismerés, Magyar Ezüst Érdemkereszt. Örültem a kitüntetésnek. Ki ne örülne? Amit a külvilág eljövetelemkor, s közben is visszajelzett, ezzel elismerték. Most is azt mondom, amit mindig: nagyon szerettem a munkámat.

2014. július 9., szerda

Kert, virágok, gyógynövények


 

 Lecseréltem  a levendulákat, helyükre citromfű, tárkony és oregánó került. A többi kosárban szárad. S lett két üveggel tárkonyecet is. Van két nagy bokor levendula, amiket még le kellene vágnom, későn nyílók,  s most láttam az előbb az aljukat, locsolni kellett volna. Még nagyobb tisztelet nekik az idei virágokért.





Ahogy nézem e fotókat melegség önt el, nehéz volt a mai nap, gondolom a lehűlés, eső miatt. S valami készülhet is. A népeim nagyon kifeküdtek, persze ennyi verekedés után....

2013. augusztus 15., csütörtök

Besárgulva, eső után


 Ísmét kinyílt a kertben egy sárga virág. Mert nálunk sárga
a körömvirág
a büdőske
a szagos cickafark
 a pórcsin közt is van
a napfényvirág
és ami a fotón is látható, sajnos  a nevét nem ismerem, örököltük.



Viszont amikkel színesítettem volna
borzaskata (kékeslila)
 kokárdavirág (bordós)
bíbor kasvirág, a nevében is benne van
alig kelt ki

borzaskata egy csomagból egyetlen tövünk lett!!!!
bíborkasvirág alig fejlődik, már tápozom, de így is vagy 20 centis nyár eleje óta
kokárdavirág hasonló cipőben jár, ami palántát vettem belőle 600 Ft/db. nem volt olcsó, az egyik kiszáradt, a másik félig, pedig öntöztem őket, pátyolgattam



 amink viszont lett, bár lépést nem tettem érte
petúniák, magról, tavalyról, ezerrel. Egyetlen fehér-lila-pinkes színfolt a sok sárga közt.





 Bocs, a rózsákról elfeledkeztem idén nagyon kitettek magukért!






















S voltak a levendulák, virágoztak, de kicsik, aprók, nem is értem. Kissé beindultak, de ez semmi, szerintem, s az idei palánták még csak nem is virágoztak.



MIT RONTOTTAM EL??? MIT????

Azért a kert dús lett, a sok sárga virág szívmelengető, a hortenzia idén  csodaszép (bár a virágok satnyák ennek ellenére, kiszárítani sem tudom, behorpadnak a fejek), az előkertet szinte elborította!


S a sok szárazság után volt két esős napunk, magukhoz térhettek a növényeink:


 Mégis csak megéri kertészkedni! A bosszankodás mellett sok örömöm is lelem benne, csak tanulnom kell, ahogy látom sokat, mert közben ezért rájöttem dolgokra. S türelem, türelem, ami nálam nehéz...

2013. április 27., szombat

Virágom, virágom

 Az örök legkedvesebb


A sárga, a lila, a cirmos szirmú a "fekete tulipánok". Annak kaptam őket, egyenesen Hollandiából.

2011. szeptember 2., péntek

Ismét egy első


Ennek a dísznapraforgónak az a története, hogy az első virágmagvetésem egyetlen növénye. Érdekes módon a másik két virágból semmi, egyetlen növény sem kelt ki, Ő igen. Óvom, öntözöm, büszke vagyok rá. Íme az ELSŐ veteményem.
És pár nyárbúcsúztató fotó, még a múlt héten készült a vihar előtt.



A diófa ágai fényben és árnyékban, és egy ág a fűzről.Színesben esetleg jobb lett volna?