Hulla vagyok, zsibbadok, korán keltem. Mielőtt lefeküdnék (hogy megfőzhessek) kinéztem a kertre. A hideg, a szél összeszedtek, szokásuk. Elfújták a rosszullétet. (Egy időre.)
A szél is fúj. Lefújta a fűzfáról a száraz ágakat, egy időre biztosan megszabadultunk tőlük.
S ha már nincs száraz ág, jöjjenek a zöldek.
A diófa is jól járt, letörtek a száraz ágak,
velük a friss hajtások.
Nem akarok semmit továbbgondolni, a 4 diófánkon a tavalyi fagy miatt egyetlen szem dió sem volt. Most várunk, kivárunk. S bizakodunk.
Azért az időjárásnak vannak haszonélvezői is. Ááááá, itt vannak a rokonok, macskás könyv! Milyen jót alhatunk mellette!
Hideg van, mindenki behúzódik, a gazdám is. Milyen jót alhatok a lábának dőlve(is). Hogy közben sarat hoztam be? No, de kérem! Azért van a mosógép, hogy kimossa az összepiszkított fehér plédet. Különben is, miért fehérrel teregetnek? Miért nem macskabiztos plédet használnak? Hova süllyed ez a világ!
S már csak egyetlen dolgot nem értek. Mégpedig azt, hogy a házban fellelhető lehető legpuhább plédet miért irigylik tőlem?
