A Nap. Ő bizony úgy döntött, nem hagyja magát. Ahogy megy előre a nap, rákapcsol, s régi fényében, melegében tündököl. Ezt leginkább a bőrünkön érezhetjük, égeti még most is. Nem úgy, nem annyit, mint a nyáron, de ha lehetősége van, bizony megteszi.
Reggelente még az őszt jelző burgonyaszedés hangjaira is ébredek, szomszédaim a kert végén szorgoskodnak. Magamon csak az érthetetlen nagy tevékenységi lázat érzékelem, égek, valami hajt, hogy tegyek valamit a kertben. Tőosztások, átültetések. Helykeresések, megfigyelések, mennyi időt, és hol tölt el nap, hogy szeretett illatos fűszercserjénket új helyre költöztessem. A baj csak az, ahol a közelemben lenne, gyakran velünk és köztünk, oda bizony nem tehetem át, mert kevés ott napsütés, a fény a nap során.
Tegnap délután a madáritatóra egy sárga hasú madárka érkezett. Még láttomra sem repült el, meglehetősen zilált volt. Nem tudtam beazonosítani. (Utólag nézegetve még legjobban a sárgabillegetőre hasonlítom.) Aztán odébb mentem, s visszanézve láttam ott fürdött. Vajon honnan tudják hova kell leszállniuk, s hol találnak vizet? Vagy csak véletlen az érkezés?
A kert végén pedig érik a jövevény napraforgó,
A méhek még mindig szorgoskodnak.
Akkor most elindulok,s megnézem milyen tennivalókat tartogat számomra a mai nap. Legyen szép napotok!
