Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bútorok lakás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bútorok lakás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 18., vasárnap

Ízlés dolga




s akkor e szürke-számomra rettenetes-ridegségből kimegyünk a színek közé. Átgondolt a lakás, minden a helyén van, az ablakon fák is bekukucskálnak, ezek még vonzóvá is tehetnék, de ezek a színek! Ez a ridegség. Tudom, ez szubjektív, nekem nem jön be.


2016. szeptember 6., kedd

Megfigyeltem,

lassan érlelődnek a dolgaim, s ha beindulnak, minden gyorsan összeáll.

Régóta gondolkodtam, hogy a lakásba kellene venni valami ülőbútort (a "nappali"-ban a fiam ágya s egy számítógépes asztal van, a szekrényen, könyvespolcon túl. Mert ugyebár számítógép nélkül az élet....) Sok ok miatt halasztgattam.  Aztán szombaton jött egy gondolat,  úgyis megyünk a kertészetbe, nézzünk be az arrafelé látható bútorboltba. (Az más kérdés, hogy a netes választékuk vonzóbb volt, mint amit helyben láttunk.) Aztán útközben egy másikba is bekukkantottunk. Itt megláttam A sarokgarnitúrámat. Kell, hogy vendégfunkciós legyen, hogy nehezítsem a saját dolgom is. Találtam egy konyhaasztalt, kis méretűt(szétnyithatóst), mert a régi teletölti a konyhát, alig férünk el mellette, s persze a látvány is. Ekkor már jócskán elmúlt szombat dél. Itthon persze nézegettem netes lehetőségeket, az IKEA-beli vágyálom. S a méret egyszerűen köt bennünket. Ennyi. Találtam még egy lehetőséget. Méret, éppen hogy, alapból az ára ötvenezerrel több. Alapból...

Aztán tegnap ismét kaptuk magunkat, bementünk a  lakásba modelláltuk a földön hova és hogy tennénk be, egyenlőre. Aztán el a boltba. Közben a fiamat is összeszedtük, több szem többet lát. Végül megvettük amit szombaton megláttam. A fiam bevállalta a konyhaasztalt, két székkel, mert akkor már illőek legyenek az asztalhoz. Meg amúgy is ő használja, ő lakik most ott. S minden, de minden összejött. Ez a garnitúra 6-8 hetes átfutással készül, de megkaptuk a boltit. Aztán a pénzügyek, rögtön hívtak, stb. S a koronaként épp ott voltak a szállítók, s 20 percen belül a lakásban is volt. Így kell kérem ezt csinálni.

A konyha összképe döbbenetes lett. Egy asztal ennyit változtatott. Majd lefotózom. Nem skandináv, nem trendi. A miénk.

Az ülőgarnitúra környezete átalakítástért kiált. Mögötte egy ajtó, amit takarni kellene. Az álló, hosszú Klimt reprodukciót viszont takarja, félig. A lényeg: tudunk hívni vendéget, vagy behívni a lakásba bárkit, vagy mi is, ha megyünk leülhetünk. Jó egy év után, végre. S ahogy az gyakorlatilag egy (vagy a felfedezéssel együtt 3) nap alatt összejött.
A fentit vásároltuk meg, a lentiek az álmok. Viszont van egy mondás: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.