Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyügye templom fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyügye templom fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 13., hétfő

Gyügye: külső szépség, belső ékesség













A román kori külső után (amihez romantikus különálló kőtorony társul) belül a reformáció ihlette
 festett deszkamennyezet, a népies barokkberendezés, a szószék és a karzat ami csodálkozásra készteti az idelátogatót.



"A szószékkorona formáját tekintve jól illik a környék 18. század végi emlékei közé, ezért nehéz elhinni, hogy azoknál jóval később, 1833-ban készült. Valószínűbb, hogy a század második feléből való. Faragott és fűrészelt díszítményei egyaránt vannak. A szószékkosár falazott talapzaton áll."

"A karzat mellvéddeszkáinak virágos festését a restauráláskor tárták fel. Ekkor derült ki, hogy a mennyezettel nagyjából egy időben, talán ugyanabban a műhelyben készülhetett. Bár nem látszik különbség a két karzat között, mégsem egyszerre készültek. A korábbi szakaszt, a 18. sz. közepén építették. Mellvédjét a másik karzatszakasz készítésekor annak megfelelően átalakították. 1833-ban a templom ismét szűknek bizonyult, ezért újabb karzatot építettek. Ekkor a meglévő szakasz mellvédjét márványt utánzó festéssel és faragott, bőségszarus rátétdíszekkel látták el. Csengersimán és Szamosújlakon nagyon hasonlók a bőségszaruk. Még jóval a karzat építése előtt, 1762-ben, egy felújítást megörökítő feliratos táblát festettek az északi hajófalra."

 



 
"A  templom egyik fő látnivalója az 1767-ben készült festett deszkamennyezet. A kazettás mennyezet két részből áll, a hajóban 56, a szentélyben 25 kazetta van. A gyügyei kazettás mennyezet a legnaivabb alkotás a Felső-Tisza-vidéki festett templommennyezetek között. Itt még élt a középkor tanító szándéka; a híveknek képek kellenek, amelyek hasznos tanulságokról beszélnek. Érdekes, hogy bár a református liturgia nem tett különbséget a templom egyes részei között, a famennyezet ábrázolásai mégis eltérnek egymástól a szentélyben és a hajóban. A szentélyben az úrvacsorához kapcsolódó szőlő, a paradicsomi fák és az égitestek dominálnak. Negatív jelképeknek, itt már nincs helye, így a szentély ünnepélyesebb, emelkedettebb hangulatú. " forrás
4


   



A kazetták itt  megtekinthetők részletesen.

 

  
S legyen teljes a bemutatás azzal, hogy ez a templom is Europa Nostra-díjat kapott a felújításáért. Ha elnézzük a felújítás fotóit, hogy honnan indultak, elmondhatjuk: megérdemelten.


Kifestő kazettás mennyezetekről gyerekeknek:
http://www.federatio.org/tkte/Kazettas.pdf