Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz fotók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz fotók. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 10., kedd

Kicsit fákat mutatnék, az erdőt, még a baglyos erdőből




 

Itt már bent jártunk az erdőben.



s már kifelé haladtunk.





 
 

S levelek száraz úton, s a pocsolyában,


és a ráadás, a múltkori fotó mobilos volt, itt melegebbek a színek, ez az igazi! Egy szeretetteljes, meleg elköszönés az ősztől.

 

2016. november 12., szombat


Szeles, esős, hideg a reggel. Maradt vagy 10 méter hosszú tujánk. Pontosítok: kivágottak, egymásra halmozva,  amiket előre kell(ene) hoznunk a szállításhoz. A történet ezek szerint ma nem erről szól majd.

Nekem már beindult a reggeli boszorkánykonyhám: gyógyteafőzés, míg áll elvégzem a reggeli jógagyakorlataimat. Néha úgy érzem szétszakadok, nem és nem kezdek neki. Aztán ahogy belelendül az ember magával ragadja (ha megterhelő izmaim egyből leállnak), s a végén érzem jót tett. Mostanában elég vitális vagyok. A tornától? A kutyulmányoktól, amiket iszom? Vagy csak egy jobb időszak? Ki tudja.

Ha vége a tornának, s leszűrtem a teát készül a zabkása. Ha éppen ezt reggelizem. Viszont szeretem, nem vagyok éhes utána. Nem véletlenül ették a régiek.

Aztán jöhet a begyújtás, s rákérdezek magamtól:  mikor ülök le egy kicsit magamba vonulni? Ahogy Popper is írta, mindig legyen egy félórád, magadra.



Ajánlanék egy könyvet, nem könnyű (sem fogni, egy macskával a karod alatt, s hosszú is (vagy 740 oldal), viszont magával ragad. Történelem, Franciaországé és a szereplő családoké az 1260-as évektől a hatvanasig, művészetek, s nem utolsó sorban a címszereplő városé: Párizsé. Aki szeretne odautazni az mindent, sok mindent megtudhat a városról, bizton használhatja útikönyvként is. S óhatatlanul kedvet csinál ahhoz is, hogy az ember felkerekedjen s elutazzon, s bejárja ezeket a helyeket, amiről olvasott. Minden Párizs rajongónak el kellene olvasni. S érdekfeszítően, jól ír, s még ezt a sok ismeretet is érdekfeszítően tudja adagolni.


Végül egy szerelemfotó, éppen jókor voltam jó helyen. Azt hiszem idén már az utolsó.


S készülök egy bejegyzéssel a kutatásaimról. Szeretek utánanézni dolgoknak, s nem szeretem, ha ok nélkül támadnak valakit.


2016. október 31., hétfő

...még mindig





Borongós, szürke őszben indultunk Zsebit sétáltatni, s persze magunkat is. Aztán kezdett kisütni a nap. Átvilágított az erdőt, az amúgy is színes lombokat.  S mondtuk, igen, ezért kellett útra kelnünk. Hogy az élmény még szebb, még sejtelmesebb, még maradandóbb legyen. (Persze volt aki a póráz nélküli rohangálást élvezte.)