Októberi meleg délutánon

Amúgy Fekete Istvánt olvasok, de hozni sorokat nem tudok, mert az ő októbere igazi, a miénk meg nyárt idéző volt. Csak a levelek jelezték, valami változik. A magammal vitt kabátkát, úgy hoztam vissza ahogy elvittem, még az árnyékon -pedig ott lényegesen hűvösebb volt- sem került rám. Viszont a fények pazarak voltak, ahogy átsütött a nap a leveken csak úgy sárgállottak. Nézzétek velem!

 

 

Fák, fotók

Czóbel Minka: Az erdőből

Aranyban járok

Acél világban

Hervadó erdő

Zöld aranyában.

S mi távolról jön

A levegőbe

Megérzi az erdő

Megremeg tőle.

Gallyak jajonganak

Viharzó szélben,

Nyöszörgő sírás

A fák tetejében.

Keringő varjak

Távol világból,

Jönnek nagy véres

Zord lakomából.

Az erdő csendje

Rémes beszédes,

Ne fordulj arra,

Kerüld el édes!

Arany levelek

Mint könnyek árja

Egyenként hullanak

Utolsó díszül

Elhagyott megtört

Halott virágra.

Ezek a fák annyira fogtak. Próbálkoztam fekete-fehérben is. Tegnap voltam egy kiállításmegnyitón, gyerek fotósok mutatkoztak be. A tanárbácsi  a jövendő szakköröseinek (s nekünk kíváncsi felnőtteknek tárlatvezetést tartott: mit, hogyan, s miért? Ugyebár, én fotózgatok szerelemből, minden előzetes tanulmány nélkül, most elgondolkodtam, de felnőttet nem fogad, csak külön.)

Pirkad

Pirkad.

Derengő fényben ébredő fák

moccanó árnyakat

rajzolnak.

A. Dezső Károly: Változás