Oldalak

2018. január 23., kedd

Szösszenetek

Fredrik Backman könyveit nagyon kedvelem, de a most olvasott lett a legnagyobb kedvencem. Sportról szól, ami tőlem idegen, mégis vagy mégsem tudtam letenni a könyvet.

S az igazat megvallva a sport csak ürügy, hogy elgondolkoztasson, elvarázsoljon, beszippantson, állásfoglalásra, felháborodásra késztessen. S drukkolj, hogy sok minden sikerüljön, összejöjjön. Elárulom nem úgy lesz. Ill. van ami összejön, akkor örülsz, s van ami nem, akkor dühöngsz, de rájössz, erről szól az élet. S mit adunk tovább a gyermekeinknek? Hogy állunk ki mellettük?

S eszembe jutott róla egy nemrég látott film, gondolkodtam is, hogy ajánlom, s azt hiszem mégsem.
A tizedik kör

Van bennük egy közös szál, a szülői hozzáállás. Melléállás, fel nem adás, s az ok, ami mindezt előhozza.

Más: Zsebi. Szombaton bejártuk a kedvenc erdőnket, aztán találtunk egy újabb horgász tórendszert vagy tavat, amit több részből áll, nagyon romantikus környezetben. Rácsodálkoztam a lábára, a hajlatoknál, azaz egy hajlatnál, amit amúgy a szőr nagyon takar. Lekopott a szőrzet róla, tiszta nyers húsnak tűnt az egész. Ettől még vígan járta velünk a természetet. Másnapra,azaz hétfőre volt már időpontunk, a visszamenetelre. Kapott kenőcsöt, újabb injekciót, most már diétáztatom csirkehúsra.

Gépem még mindig nincs. Nem is akartam írni, végül ezek mégis kikívánkoztak belőlem.

Ezt azért ideírom, hogy más így ne járjon. Filmet akartam nézni a Movie oldalon, egyszer csak felugrott egy úgymond rendőrségi ablak, ami lefagyasztotta a gépet. Csak kinyomni tudtam, de újra belépni sem. A szerelő  kérte is, hogy azonnal kapcsoljam ki, valami zsarolóvírus. Talán hétvégére lesz gépem, s kiderül mire is ment vele. Vagy inkább mi ment el vele, róla...

Éjszaka annyi minden eszembe jut, amit írhatnék, s mire reggel lesz az álommal együtt elszállnak ezek is. majd fogok egy füzetet, s jegyzetelni fogok. Mert az úgy van, amikor ihlet van nincs gép, s amikor előtte ülsz, csak töröd a feled miért is ültél ide. Így jártam.

2 megjegyzés:

  1. Nos én azért vagyok nagyon óvatos az ismeretlen oldalakkal, mert félek, hogy egyszer velem is valami hasonló történik. Maradok inkább a megszokott oldalaknál. Kíváncsi vagyok, kiderül-e Zsebi baja. Egyáltalán nem egyszerűek (és olcsók) az efféle nyomozások - ezt is - sajnos - régi tapasztalat alapján mondom.

    VálaszTörlés
  2. Egyet értünk, de mit tehetünk? Én mindig ill. sokat nézek itt filmeket, sajnos.

    VálaszTörlés