Oldalak

2018. január 6., szombat

Ma

szinglinapot tartottam. Azt mondtam, ma nem csinálok semmit, ágyba kértem a kávét, a reggelit, s csak olvastam egész nap. A könyv amúgy is beszippantott, tehát a nap ilyetén eltöltése jogosnak ígérkezett.



No, azért főzni főztem, s egy süti is becsúszott, s aztán vissza olvasni. (Nem érdekelt takarítás, a tagnapról félbemaradt pakolás, a kutya sétáltatása.)

Nosztalgiával emlékeztem régi, magányos hétvégékre, amikor az ember macskával a lábánál beásta magát a sarokba, a pléd alá egy-egy könyvvel. Közben zene szólt, finoman, halkan, ilyen is, meg olyan is. Rég volt ilyen. Ma megtartottam.

10 megjegyzés:

  1. Oh, igazi kuckós hangulat Az jó.

    VálaszTörlés
  2. Ennyire jó? felkeltetted az érdeklődésem. Utána nézek.

    VálaszTörlés
  3. Jól tetted. Kellenek ilyen napok is.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók az ilyen alkalmak kellenek ilyen napok is, hogy egy kicsit jól érezzük magunkat a bőrünkben! Én imádok egyedül itthon lenni (csak nappal) és azt csinálni, amihez kedvem van. Ilyenkor jobban is haladok, szinte szárnyalok.
    Jaj, de jó az a bekuckózás! Engem most a feliratos török sorozatok szippantottak magukba.
    Azért nem csak az olvasásnak szentelted magad, ha még sütés-főzésre is rászántad magad!

    VálaszTörlés
  5. Szeretem a januárt. Kifejezetten alkalmas a nagy nyüzsgés utáni lecsillapodásra, feltöltődésre. Régebben sokkal kontrasztosabb volt. Míg kint csikorgó hideg volt a szoba melege hívogatta az embert egy kis olvasásra, zenehallgatásra, álmodozásra. Csikorgó hideg ugyan elmaradt, de az élmény még mindig meg van. Külön öröm, hogy csak rajtunk múlik, hogy meglegyen. Csodás napod volt. Örömmel olvastam soraid békéjét.

    VálaszTörlés
  6. Aki egyedül él, annak csak elhatározás kérdése, mikor, hányszor csinál magának ilyen laza napot, vagy fél napot. Én többször is megteszem. A munka, a feladat többnyire megvár - hová siessek ? Élvezni szeretném még azt az időt, ami hátravan....

    VálaszTörlés
  7. Tudjátok, itt ma akkora köd van, borús, szomorú idő, no ez éppen a kuckózás napja. Ma is, már délutánra.

    VálaszTörlés
  8. na akkor én is elárulom, egyik nap egy ültő helyemben elolvastam gyerekkorom egyik kedvencét, A két Lotti-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már vagy tízszer, minimum, ha nagyon magam alatt vagyok, előveszem, feltölt.

      Törlés