Oldalak

2017. szeptember 12., kedd

Könyvek







Amióta nem dolgozom lemaradok az újdonságokról. A könyvújdonságokról. Néha azért belenyúlok, néha mellé. Ennek a könyvnek a szerzőjét nem kell bemutatni, kedvenc sorozatom volt a Szívek szállodája, s kiderült a hősnő könyvet is írt. A könyvet szerettem. 

Pedig "csak úgy " elhoztam vagy volt azért bennem kíváncsiság is, mit is hozhat ki a hölgy,  A SZÍNÉSZNŐ. Inkább az utóbbi, bár a név ismerősen csengett, csak éppen nem tudtam hova tenni, míg bele nem néztem, s  rá nem jöttem, miért volt olyan ismerős.

S esetleg ismerős lehet a történet is, színésznő, aki még nem futott be, hogy éli meg, míg el nem indul a karrierje, s persze a háttérben ott az elmaradhatatlan szerelem. A könyvön átsejlenek életrajzi elemek, de inkább regény, jól megírt, tartása van, nem része a kis színésznő és  rendezői ágy című meséknek. Szerettem benne Salinger Franny és Zoé című elbeszélésével való párhuzamokat, utalásokat is. (Az igazat megvallva azt én vagy 40 éve olvastam, tehát nem emlékeztem rá.)

Múltkoriban kicsit belemélyedtem a Jane Austen filmekbe, most egy könyv, ami hozza azt a hangulatot, ha nem is arról a világról szól, amiről ő írt. Bár arról a világról, csak éppen annak egy másik vetületéről, a másik oldalról, a személyzet felől közelít. Máskor, azaz más korban, napjainkban megírva.

Jól ír, érdekes a közelítés, ajánlom elolvasni, főleg a JA könyvek kedvelőinek (is).

5 megjegyzés:

  1. Salinger: Franny és Zoe párhuzam? Ez érdekesen hangzik. Szinte elképzelhetetlen. Kedveltem azt a művet és... El kellene olvasnom.
    Austent nem kedvelem.

    VálaszTörlés
  2. Helyesbítek. El kellene olvasnom az általad ajánlott könyvet. Nem fog menni, nem tudok olvasni. Úgy érzem beteltem.

    VálaszTörlés
  3. Semmi gond, tudod, néha nekem is vannak időszakaim, amikor filmet film után nézek, mert az köt le, fáradt, kimerült vagyok. Egyébként is minden szerző emberfüggő, ki-ki mást kedvel. Míg dolgoztam, sokszor az olvasók is ajánlottak nekem könyveket, az ember mindent nem tudott elolvasni, s voltak, akikkel egy ízlésűek voltunk. (Ez nagyon hiányzik.)

    VálaszTörlés
  4. Az utóbbi években eldöntöttem,hogy nagyon vigyázok a könyv vásárlásokkal,mert nincsen helyünk,és egy élet s kevés,hogy mindet elolvassam. és mégis: újra rendeltem egy könyvet ,: László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig című könyvét.A Vaterán. Mivel a tavaly megjelent egyik könyvébe rajzoltam , amit a tanítványai fejeztek be, ez nekem nagyon fontos.
    Köszönöm a könyvajánlót, a Longbourn árnyékában érdekel most.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap érkezett meg Jo Baker könyve, a Vaterán vettem meg.:) Rögtön elkezdtem és NAGYON tetszik,köszönöm az ajánlást!!!!!Jane Austen után visszavisz bennünket a valóságba, a kemény munkás életbe,amit a cselédek a háttérben végeztek.
      Párhuzamos nekem ez a könyv a Downton Abbey filmsorozattal.Abban hol az arisztokrácia,hol a cselédség életét mutatják.

      Törlés