Oldalak

2017. szeptember 28., csütörtök

Kétségbeesés

Én még állatnál ilyen kifejező testbeszédet nem láttam. Ráadásul egy sünnél, aki aki azért nem rendelkezik annyi eszközzel. Este megyek ki a ház elé, azaz lépnék ki. Egy sün áll a lábtörlő előtt, a lehető legnagyobb kétségbeesésben. Látszott rajta. Szinte beledermedt.

Elindultam, hogy hozok neki enni, de éppen macska teltház volt nálunk. Amit hamar kitettem neki Cirnyó úrfi beleevett. Nem mertem elhajtani, nehogy a sünt ijesszem el vele. Cirnyó el, előkerültek a kicsik. Akkor ők zavarták, mentek volna  az ételre, de őket becsaltam. Viszont az evéshez kb. háromszor elinduló sün elunta, s elment. Nem elunta, feladta.

Nagy a kérdés, ez az etetés. Van ill. eddig láttunk 3 féle sünt. A nagyot, a közepest(tegnap), s egy kicsit is. Ha kiteszem az ételt, rájönnek a macskák. Van egy fekete, vastagfarkú nem győzzük hessegetni, aztán já(na) ide egy csíkos is, de sötétben nem látom a színeit. No nem, elég etetni a mi macskáinkat is. Sünéket etetném, de ha a macskák, idegenek eleszik előlük, ismét nem ők jutnak élelemhez. A szegény, szegény kétségbeesett sün.

 forrás

S EGY KÉRDÉS:

Szerintetek ki vagy mi lehetett: a szomszédasszonyom a veteményeskertjében a kertajtótól egy-két méterre a földbe ásva talált egy rántani való csirkét. Napokig nem voltak itthon, a kert elvileg zárt embernek. Elvileg. Állat bemehet több felöl. Ő hisztériás rohamot kapott. Állat lehetett a tettes? Van valakinek ilyen tapasztalata. Beásta, kicsit kilógott a toll, így vette észre.

9 megjegyzés:

  1. Valami olyasmit kellene kitenni a sünnek,amit a cicák nem szeretnek. Gyümölcsöt? Nem is tudom mit esznek a sünik. Megnézem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom megtaláltad azt az oldalt,ami nekem elsőre bejött,-onnan van a rajzod.:)
      Még ezt találtam : "Táplálékuk:
      Főként földigilisztákból és csigákból áll, de más kisebb állatokat is fogyasztanak, például sáskákat, földön fészkelő madarak fiókáit, gyíkokat, de néha dögöket vagy lehullott gyümölcsöket is esznek. Időnként tojások is szerepelnek étlapjukon, de a sünök előfordulása és gyakorisága alapjában véve a földigiliszták mennyiségétől függ. Miattuk is pusztul el olyan sok sün az utakon, mivel, főleg meleg esők után, a giliszták az aszfaltútra másznak, ahol a sünök könnyen összefogdossák őket. "
      Azért fura,mert amíg nem volt ilyen macskatáp,hanem minden cica maradékot evett,akkor is létezett már a süni.:) Vajon mit szeret igazán?

      Törlés
  2. Adtam nyáron gyümölcsöt, darabolva, stb. Nem nyúlt hozzá, a tápra jött, sokszor láttuk-hallottuk enni. Ők is változnak, "elromlanak". Nézd meg mit írtam még hozzá, az is érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, de nevettem a tyúkot olvasva.:) Bár szörnyű látvány kehetett. Egészen biztos,hogy valamilyen állat volt. Pl.az előbb olvastam,hogy a süni SZERETI A HÚST! Ezt nem is tudtam!

      Törlés
  3. A mi sünink szereti a fügét :) És igazad van a macskák ennivalóját is előszeretettel eszi. :)

    VálaszTörlés
  4. Kimaradt: én úgy olvastam, hogy valaki elásta a kirántott csirkét. Most vagy éhes vagyok, vagy egyszerűen tényleg ennyire beteg :D :D

    VálaszTörlés
  5. Kutya ássa el az élelmet. Ők könnyebben emésztik ha már bomlik. Ösztön.
    Szerintem ne törődj a sünökkel. Kár lenne odaszoktatni. Mindig találtak kaját a vadonban, most valami illat csalhatta oda őket.

    VálaszTörlés
  6. Szegény Tami, mit kínlódtam míg nem ehettem a napokban, veled érzek, Beáta, tudod, nagyon fáradtan hazajött három nap után, meglátta, ott kapott idegbajt. Totál kikészült szegény. Én is kutyára tippeltem, esetleg róka, bár mostanában nem volt hír róla. A sünik macskaeledelre jártak a nyáron is, de már bent etetem őket. Nem is értem, nem találnak maguknak eledelt?

    VálaszTörlés
  7. Az állatok okosak. Ahol könnyen lehet élelemhez jutni, odaszoknak. A barátnőm is eteti az oda tévedő macskákat, a sünöket és az ég tudja még miket, - estétől reggelre mindig, minden edény üres. Elhatározásodon múlik, mit teszel. Etethetsz, ha bírod anyagilag - de ha nem, abba sem fognak belehalni, keresnek más lehetőséget, ahol ugyan nehezebben, de azért valahogy hozzájutnak némi élelemhez.És van a köztes megoldás, etetsz - de számolsz azzal, hogy nem az eszi meg, akinek szántad. Hja, igazán jó megoldás nincs.Vagyis tán lenne, ha bírná az ember pénztárcával.

    VálaszTörlés