Oldalak

2017. július 26., szerda

... s akkor itt vannak még a macskák!

Itt vannak bizony, az Öregasszony, az anyamacska,

 

 

a vörös, akiről kiderült, hogy mégsem kell, mert találtak helyette egy könnyen megfoghatót, s fiatalabbat, s ráadásul nem is kertest. S természetesen azért ő is vörös.


Így megmaradt nekünk a  kezdetben Mózsinak, majd az állandó pákosztossága, kíváncsisága, s intézkedései miatt Rafinériaként is  emlegetett, szólított vörös. Barátkozós, a kezemben is többször volt. Azért még közel sem az a kézbe- és ölbesimulós fajta. Azt hiszem Mózsi marad. Mintha még hallgatna is rá, igaz, kezdetben mindig így szólítottam.

A fekete-fehér, a Bársony (mily ellentmondásos is az elnevezése, mert csodaszép a bundája, magas, jó kiállású, s ugyanakkor ) rendkívül félénk és tartózkodó.

  


Rákérdezhetnék az alapítványnál a sorsukra, mert a műtét óta nem beszéltünk, de kérdeztem uram, mi legyen a cicákkal, ő azt mondta tartsuk meg őket. Ahogy látom megszerette a népséget. Itt élnek, nyüzsőgnek körülőttünk. Ami azért benne van az emberben, s amit az alapítványos hölgy is kiszúrt, hogy nagy az autóforgalom. S a környéken ugyanazt a cicát, az ő korábbi alombéli testvéreiket sem láttuk évekig. Annak idején macskaúr anyja, s három fitestvére már hosszú évek óta csak emlékekben élt, amikor macskaúr szobacicaként még mindig köztünk volt és uralkodott. Igaz, csorbított jogokkal, de élt. S mert nálunk vannak, még ők is élnek. Egy esélyt már kaptak...

4 megjegyzés:

  1. Éreztem, sejtettem, hogy maradnak a cicák :)

    VálaszTörlés
  2. Jól érezted, csak nem tudom, hogy sajnos vagy nem sajnos?

    VálaszTörlés
  3. Ne bánd, gyönyörű kis jószágok, bár közelebb lennél, a vöröskét tuti elhoznám tőled...meg Bársonykát is :)

    VálaszTörlés
  4. A Bársony fiú, s mégis, hogy ráéreztem anno a névadással a lényére. Még mindig félénk. A vörös bent alszik éppen a konyhában, a dunsztoló dobozban. Felfedezte magának. Na, az aztán életre való!

    VálaszTörlés