Oldalak

2017. március 27., hétfő

Mostanában

minden reggel első utam a kertbe vezet. Ez az un. Zsebi kert, ahol ő él és garázdálkodik. Viszont ez A KERT, itt zajlik az életünk is. Itt van  a faház, a szárító, a kiülő, s még nagy halom öröklött törmelék, amit el kellene szállítanunk... Itt van apám padja, amire néha kiülök, s emlékezem, máskor ezen ülve dobálom a labdát a kutyának. Ha teregetek erre teszem a lavórt, amiben a nedves ruhákat kihoztam. Ütött-kopott, de szívbéli, s tartjuk amíg csak tudjuk.

Mostanában a madarak tartanak reggelente izgalomban. Amíg nem lettem madárbarát (kertes) ennyire nem törődtem ill. foglalkoztam velük. Az is igaz, az etetőt, amikor már a hivatalos etetési idő elmúlt, levettük, elvittük. Most fent maradt, ha ott volt a madarak úgy döntöttek ott nekik lehet keresnivalójuk. Akkor figyeltem fel rájuk, amikor megjelentek  a tengelicek. Aztán jöttek a zöldikék. (Megkérdeztem az MME-től, zöldikék.) Őket nem tudtam nem etetni, azt hittem egyszeri látogatók. Úgy látom, minden reggel megjelennek fél hét és fél nyolc közt a tengelicek,
 a zöldikék később, inkább délután, késő délelőtt.

 

 Nos tengelicék még tőlem sem zavartatják magukat, de madár sem maradhat a közelükben, elzavarnak mindenkit. Méltóságosak, fenségesek, úgy viselkednek mintha tudnák, hogy ők az év madarai.

A zöldikék jönnek, esznek, ha arra járunk felröppennek, aztán visszaszállnak. S ha már ők esznek, jönnek  a potyázók, a verebek. Ronda vagyok, bevallom nekik nem örülök, nálam jobban a szomszédaim nem szeretik őket. Cinkék közül már csak a széncinegéket látom, ők meg csak leszállnak, felkapják a magokat, aztán (MOST MÁR  A FŰZFÁN IS) egy-egy faágon megeszik  belőlük, ami nekik kell. A fekete rigóékat inkább szálldosni látom, hallom a hangjukat.  A kert végén, a csalitosban más madarak vannak, őket csak messziről látom röpdösni, hallom a hangversenyüket.

Mostanában Zsebi rosszul jár, várja az embert, hogy sétálni vigye, ezek a napjaim sajnos nem erről szólnak. Labdát dobálok neki, aztán versenyt futnak érte, ő nálunk, a Lájbi a szomszédban. Néha odanézek a kerítéshez, egy kutyafejet látok ott, aztán be- és visszahúzza, s máshol tűnik fel. Ezt a nagy mozgolódást Füles mester komótos ugatása kíséri. Szóval hangverseny van. Az van. (Ez a bejegyzés tegnap készült.)

S mostanában nem kertészkedtem, viszont ma megtettem. Délutánra sétáltunk Zsebivel IS, vettem egy Csodakertet, s némi kapálás is történt. Nem sok, éppen hogy, s izgalommal várom a holnap  reggel, mire megyünk egymással. Azt hittem a kert semmit nem mutat idén, úgy látszik mégis. Alkonyatban fotóztam tegnap.

 Ahogy kapálgattam ma, egyszer csak egy őz tűnt fel az úton, a háttérben látható erdőből tévedhetett be az útra, a házak közé, s hova máshova a falu felé ment. Nem tudom mi lett vele?







3 megjegyzés:

  1. Szep a kerted nagyon:)eszembe juttatja akaratlanul is az enyemet, az ottani aranyesot, es nekem si rengeteg zoldikem volt ott.
    Itt a kulonleges madaraim a cardinals, a kek madarak es a rigok, ketszer harkaly is volt es a rengeteg mokus.A verebekert en sem rajongok, de csak azert, mert az elozo madarak csipegetnek nehany szemet, tovabb repulnek, a verebek addig esznek amig van mit...na ez nem szimpatikus.

    Jopofak az a kutayk..itt a szomszedban is lett egy kutya, o soha nem ugat csak lola, de le fol szaldnak a kerites menten:)kutyasors:)

    VálaszTörlés
  2. Micsoda jó helyen laksz - őzikék járnak az úton... :-)
    A madarak - amíg teszel ki magot, mindig is jönni fognak - nem bolondok egy jó kis etetőt elhagyni. Bár a hivatalos madarászok szerint csak télen, nagy hóban kell etetni - különben "ellustulnak" Nem tudom, ez igaz-e, de a barátnőmnek ezt mondták....(ettől függetlenül ő állandóan etet.)

    VálaszTörlés
  3. Egyszer kapnak, a téli alig negyedét, a díszvendégek miatt. A verebek miatt én sem szívesen csinálom, meglátom.

    VálaszTörlés