Oldalak

2017. február 25., szombat

Szerelünk

az un. csőszobába kamrapolcokat. Egymás hegyén-hátán volt minden, semmit nem találtam, ha megtaláltam szét kellett pakolni, hogy kivehessem. A franciaágy betétet kidobtuk, szétszereli az uram. A vendéglátást máshogy oldjuk meg. (Mióta a bejegyzést írni kezdtem el is készültünk, bepakoltunk, van helye mindennek. Ideje volt.)

Nem értem miért, de a sarokban csuromvizes a fal. Tapinthatóan. Ez nem jó.

Várom a gyorspostát, elviszik a fényképezőgépemet, megszerelni, remélem olcsón készül el. Ha nagy az összeg, lemondok róla. Ill. használom így, már hónapok óta, legfeljebb időnként nem fényképez, mást fényképez, dupláz, mások a színek. Mondjuk mindez elég baj. Néha jók a fotói. Ki érti ezt?




S egy aranyos macskamese. Cirnyó úrfi későbbi testvére, Fickó nagy kedvelője a baromfiudvarnak. Megtojnak a tyúkok, ráfekszik a tojásokra, azokon melegszik e hideg időkben. Igen ám, de a tojóhelyre tyúk is igényt tart. Illetve tartott volna, mert a verekedésből Fickó úrfi került ki győztesen, elzavarta a tyúkot. Milyenek ezek a macskák!!! Cirnyó "nagymamája" mesélte el a történetet, nem tudtam kihagyni, hogy meg ne osszam veletek.

Minket pedig e jó idő csalt ki a kertbe metszeni, gyümölcsfákat, bokrokat, levendulát. Közben egy szürkebegyet figyelgettünk a madáretető környékén.  A kutyalányok pedig élik ugatós, versenyfutásos világukat.





Teljes pompában!


 Ők (tűzeső) pedig kezdenek magukhoz térni. S a tavasz ígérete: kikeleti bangita.



12 megjegyzés:

  1. És a vizes sarokban, vagy közvetlenül szorosan előtte állt valami bútor ? Mert lehet, hogy akkor ott nem tud "mozogni a levegő, pang és a külső-belső hőmérsékletkülönbség hatására penész keletkezik. (Családból ismerős a téma)... Nem nagyon lehet vele mit kezdeni - Szavó nevű permetező/fertőtlenítő ideig-óráig segít, de kiújul...
    Hát én még ilyent, hogy macska üljön a tojásokon, sosem hallottam. :-) Csak nehogy úgy járjon a tulajdonos, hogy egy ideig ül rajta, aztán majd szépen megeszi. Az enyémek nagyon szeretik a nyers tojást, igaz, feltörve, nem héjasan adom nekik.(Jót tesz a bundájuknak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kint ott megy le a csatorna, de hőcsapdára is gondoltunk, egyébként fűtetlen a szoba, ott teleltek a leanderek, stb. Megfigyeljük. Csak bosszantó, de az nagyon.

      Törlés
  2. Vannak ilyen furcsaságok: https://www.facebook.com/NatureThatAttractsYou/videos/1715638978718854/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most látom,hogy fb-os, így nem tudod megnézni.:( Egy anyacica a kiscicák mellett kiskacsákat is magához ölel.:)

      Törlés
  3. A macskánál jó melegük lehet, tapasztaltam amikor macskaúr a lábamnál aludt.

    VálaszTörlés
  4. Ha ott megy a csatorna nézzétek meg nem ereszt- e illetve a földben nincs- e csőtörés? Csak egy tipp. Sajnos lehet, hogy falat kell hozzá bontani.
    A hunyorod gyönyörű. A m,acskák m,indig okosak, csak nagyon önzőek. Bár ha fázunk mi emberek is azok vagyunk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyi, arra is gondoltam eldugult, de ahhoz létra kell, hogy felmásszak megnézni, tán majd holnap.m Macskáknak eszük van, s kitartásuk is, ha valamit elérnének.

      Törlés
  5. Remélem megoldódik a vizesedés.
    A tyúkmama és Fickó harca nem semmi látványosság lehet :)
    Szépséges az a tulipános kép!
    Remélem nem lesz drága a géped javítása. Fényképezőgép nélkül lenni borzasztó. Nekem volt egy hosszabb időszakom, amikor telefonnal tudtam csak fényképezni. Szenvedtem nagyon.

    VálaszTörlés
  6. J. most a régi használom, de amiatt lett új, mert ez is korlátozottan teljesít. Képzeld, karácsonykor itthon maradt a gépem, a családéval fényképeztem, kellett, mert a lánykák produkáltak. Aki megszokta, annak nehéz, ahogy írtad.

    VálaszTörlés
  7. Megkérdezhetem, hogy mi az a csőszoba? Korábban nem hallottam még ezt a kifejezést...

    VálaszTörlés
  8. Cső alakú szoba, egynegyvenszer mondjuk négy méteres. Nem sokra jó, tárolásra használjuk. Lakótelepi lakásokban vannak ilyen csőszobák, onnan jött a név.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Magamban valami ilyesmire gondoltam, de valahogy nem "futottam" még össze ezzel a kifejezéssel korábban :)

      Törlés