Oldalak

2017. szeptember 22., péntek

Fogorvos és a fájó fog

Ismeritek, addig fáj a fog, amíg a fogorvoshoz oda nem érünk. Így jártunk mi is. Mióta szóltam a szag miatt, nem érezzük. Kijött ma a szerelő, körbeszaglászott, nem csatornaügy. Ő már csak tudja, gondolom kiszagolja, ha helyzete van.

Tehát marad a szellőző. Várunk, ebben maradtunk a lakásfenntartós hölggyel. (Azért, gondolom elbízni magunkat annyira nem kell, mert ami késik, az nem múlik. Most, e pillanatban késik. Meglátjuk. Kivárjuk.)

2017. szeptember 20., szerda

MIt gondoltok róla?

Amikor a lakást megvettük sokszor sósavaztam a wc-t, míg a rákövesedett vizelet eltűnt.( Elnézést a témáért, nekünk most fontos, hátha tudtok valami jót, használhatót hozzászólni.) A szag maradt, hónapokig eceteztük, hogy a szagot felszívja.

Viszont, amikor az üres lakásba jöttek tavaly a fiaimék, szóltak, hogy milyen csatornaszag volt. Idén nyáron is tapasztaltam, a folyamatos szellőztetés ellenére, a belépőrészre beszorult, ha nyitva hagytam, ha rázártam a wc ajtaját, akkor is. Megszerveztem, hogy megkamerázzák a lefolyót. Erre eltűnt a szag. No comment. Viszont a fiam szerint heti kétszer érezhető, akkor illatosítani szokott, hogy elviselje, s ahogy nyáron beléptünk a lakásba érezni lehetett, pedig szellőztetve volt a lehúzott redőnyök mögött. Mi lehet? Mitől lehet?

Tulajdonképpen azt hiszem a szellőzőlyukból jöhet fel, de honnan? A lakás földszinti, tehát összegyűlhetnek alatta kifolyó csövek vagy csatornák, de szag akkor sem jöhetne fel, normális esetben.  Sokszor ilyenkor ételszag is dől be. Ugyanonnan.

Fiam szerint nem frontfüggő, esőfüggő. Akkor? Mert a lakásfenntartóknál ez is felmerült..  Ilyen szagügyek más lakásoknál is voltak. Most várom a szondát, mit is mutat ki?

Ha volt hasonló tapasztalatotok örülnék, ha megírnátok, több szem többet lát.

2017. szeptember 19., kedd

Esik

Mit esik? Szakad! S milyen az ember, az éberségét,  figyelmét a napsütés, a szép, meleg idő letompította. Letakarhattuk volna a tűzifát, most jól elázik, s ha fűteni kellene  nedves lesz.

(Milyen jó lett volna ez a sok eső a nyáron. Tudom, tudom, de akkor is.)

Viszont a sok esőtől beindultak a növények. Búcsúzóra vagy lesz még jó idő, hogy bontakozhassanak?:






Az Abélia egyik virága, s jönnek az új hajtásai, levelei is. Csak a tél megint el ne vigye. Mennyit küzdöttem vele, egész nyáron.

 Színesedik a szömörce is.

  és a kedvencek

Most elnézve a kertet, mégis volt értelme a sok munkának. Tudom, nincs még kész, de valami már látható. S lenne még egy nagy ásás, hogy a füvet ne kelljen növények közt térdelve nyírni.


2017. szeptember 18., hétfő

Esők után


 Párába burkolózott táj,  a kert. 



 A Zsebi kert kecskerágóján felfedeztem 3 szem!!! kecskerágót. Ezek amadarak! Nem tudtak számolni.







 Ő is megszomjazott:

S még újabb esőket ígérnek.

2017. szeptember 16., szombat

2017. szeptember 15., péntek

Napjaim

 Meleg, hideg, frontok, rosszullét,  egy jó könyv, egy film, beszélgetés. Lent és fent, már elég mindenből, aztán mégis "kisüt nap", felcsillan a reménysugár, mégis kell és érdemes élni, küzdeni.



 s vigaszul egy film: Bizsergés

Ez csak egy hajszál, azt hiszem hallottam dorombolni Bársonyt... Remélem, jól hallottam, majd kiderül.

Az éber, az alvó, s az ottfelejtettek, az elveszett, no meg az éjszaka hangjai


Zsebi diózik. Ezeket meg az égetőn találtuk. Tavaly is nőttek hasonlók, még méretben is, a komposzton. Asztaldíszek lettek.


 



Cirnyó úrfi, aki hazatért.


Bejött a front, s állítólag napkitörés is volt. Tegnap de. ügyeket intéztünk, elhagytam a kulcsccsomóm. Volt egy tippem, hogy amikor az első helyen kiszálltam az autóból ott ejthettem el. Kétszer néztük meg, nem volt ott. Akkor már -szó szerint- nem voltam normális a kimerültségtől, a fáradtságtól, a reggelhez képest meleg időtől. Du. megkértem a fiam járjon be pár helyet, hátha leadták. A legelső hely melletti iskola portáján adták le. Szerencsésen végződött, sok utánjárástól, kiadástól kíméltük meg vele magunkat.

Este ki-kiállunk az ajtóba, pár napja különösen tiszta volt az égbolt. Ahogy a dombon tovasuhannak az autók már ismerős hangok. Viszont volt valami furcsa, mire rájöttünk: szarvasok bőgnek a közeli, falu fölötti erdőkben. Még sosem hallottuk. Aztán kezdődött a motozás, a kutyánál. Ő a faházban alszik, a kutyházat ritkán használja. Viszont egerek vannak ott, körülötte, néha esténként halljuk ahogy pöröl velük. (Nappal meg Lájbinak őrjöng a féltékenységtől. Hisztis öreglány. Szó szerint. Pedig szeretjük, odafigyelünk rá, s mégis.) Szóval sötétség, kutyaház, motozás, megyek megnézem. Ki sertepertél ott? No, ki? Mózsink. Egerészett, ő nem fél a kutyáktól, amilyen kicsi, úgy száll velük szembe, míg meg nem unják...

2017. szeptember 14., csütörtök

"Egyébként csütörtök volt.

Szabad, kalandleső csütörtök, amikor nem kellett iskolába menni." Fekete István

"Csütörtök, csütörtök, csütörtök. Mindig mondd, hogy csütörtök."  Jeffrey Archer

"Szerda ablakában
csütörtök ül,
 és ordít
 csütörtökül." Lázár Ervin Vacskamati verse

S ha valakinek kedve lenne az egészet elolvasni:


 Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm

(A négygyszögletű Kerek Erdő című kötetből)



Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a dobhártyája. Nem csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl és Vacskamati.
- Te meg Maminti lesztek a döntőbírók! - üvöltötte éppen Bruckner Szigfrid.
Mikkamakka először is befogta a fülét.
- Miféle döntőbíró? - kérdezte akkor.
De nem vette le a kezét a füléről, mert amazok hárman egyszerre kezdtek kiabálni. Sőt odajött Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, s nem sokkal később Ló Szerafin, a kék paripa.
Most már öten üvöltöztek.
- Éntőlem megszakadhattok az ordibálásban - mondta Mikkamakka -, addig úgysem veszem el a kezem a fülemről, amíg nem kezdtek csendesen és egyenként beszélni.
Aromót választották szószólónak, Mikkamakka levette a füléről a kezét.
- Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt állítja, ő itt a legnagyobb költő - kezdte Aromo -, és bármelyikünknél szebb verset tud kitalálni. Egyszóval henceg.
- Még hogy én hencegek! Igenis. - Mikkamakka újra befogta a fülét.
Mindenki Bruckner Szigfridnek támadt.
- Hadd mondja végig Aromo.
Az oroszlán elhallgatott.
- Elhatároztuk hát - folytatta Aromo -, hogy költői versenyt rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi zöld tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.
- Természetesen az én versem - mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, de megint lehurrogták.
- Jól van - mondta Mikkamakka -, ezen ne múljon.
Fölült a tisztás szélén egy emelvényre Maminti mellé.
- Ki akar versenyezni? - kérdezte.
Mindenki fölemelte a kezét, még Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm is. Valamennyien papírt és ceruzát ragadtak, és vadul nekiláttak. Csak úgy sistergett a sok ceruza. Legelsőnek Szörnyeteg Lajos készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.

A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.

Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek, fityirésztek a többiek.
- Ez nem vers, kikérem magamnak! - dühöngött Bruckner Szigfrid.
- Hallod, Mikkamakka, azt mondja, nem vers?! - méltatlankodott Szörnyeteg Lajos.
Mikkamakka ráncolta a homlokát.
- Hát bizony - mondta aztán -, kedves Lajos, ez tényleg nem vers.
- Miért - lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos -, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?
Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:
- Csak!
És lássuk be, igaza volt.
Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent? 

- Állj - mondta Mikkamakka -, ezt nem te írtad!
- Hát kicsoda? - háborgott Bruckner Szigfrid. - Ki az ördög írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!
- Jó, jó - vágott közbe Mikkamakka -, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy mindenki a saját versét adja elő.
- Úgy van! - helyeseltek a többiek.
- Ki az a Petőfi Sándor?! - kiabált Bruckner Szigfrid. - Sohase hallottam a nevét.
- Elég szégyen - mondta Maminti -, de a verset akkor is ő írta. Légy szíves, saját költeményt előadni.
- Na jó - mondta Bruckner Szigfrid. - Tudok én mást is. Ide süssetek!
Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:
Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában? 

- Hohó - hadonászott Aromo -, ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul rím sincs benne.
- Rímnek kell benne lenni? - kérdezte Bruckner Szigfrid Mikkamakkát.
- Hát nem árt - mondta az -, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.
- Na jó - mondta újra Bruckner Szigfrid -, akkor nem az Anyám tyúkját mondom.
Elkezdte:
- Apám tyúkja, írta Bruckner Szigfrid.

Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent
lakik a szobában kend? 

- Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni, szétfűrészelni! - dühöngtek a többiek.
- Így nem lehet szavalni! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Bizony nem - mondta Mikkamakka. - Jobb is, ha abbahagyod. Itt csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!
Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett.
Legszebb állat az anakonda,
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát. 

- Ugyan, miféle vers ez! - mondta szemrehányóan Aromo. - Ilyen erővel azt is mondhattad volna:

Legszebb állat az anaménes,
de nem tudja ezt ama ménes,
ha ráterelnék ama ménest,
széttiporná az anaménest. 

A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt, hogy köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is megszólalt:
- Vagy azt is mondhattad volna:
Legszebb állat az anacsorda,
de nem tudja ezt ama csorda,
ha ráterelnék ama csordát,
széttiporná az anacsordát. 

Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a méregtől.
- És azt nem mondanád meg, mi a csudát jelent az az anacsorda meg anaménes?
- Ugyanazt, amit az anakonda - kiabált közbe Vacskamati -, azaz semmit!
- Az anakonda igenis egy állat - bizonygatta Nagy Zoárd.
- Ki ismeri? - tette föl a kérdést Mikkamakka.
- Senki - zúgták a többiek.
- Nem ér! - hadonászott Nagy Zoárd. - Tessék megnézni a Természettudományi kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzifának.
- Kinek van Természettudományi kislexikonja? - kérdezte Mikkamakka.
- Senkinek - felelték kórusban.
- Ezen ne múljon - szólt ekkor Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. - Csiribi, legyen itt egy, csiribá, természettudományi, prics, kislexikon, prucs!
És már ott is volt a lába előtt.
Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett.
- Hányadik betű az ábécében az a? - kérdezte Vacskamati.
- Hátulról vagy elölről számítva? - érdeklődött Aromo, de akkor már
Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:
- Itt van, az ötvenkilencedik oldalon! - És olvasta:
- "Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja."
- Hát legyen neked ez a legszebb állat - mormogta Aromo, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van anakonda nevű állat.
- Jöhet a következő - intett Mikkamakka. Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:
Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok. 

- Hát az biztos - kiabálták a többiek -, mert már most egy nagy tulok vagy!
- Még hogy elpüsztülök - vihogott Bruckner Szigfrid. - Elpüsztülök a rühügéstől.
- Csend legyen! - kiáltott Mikkamakka. - Ki következik?
- Én - mondta Vacskamati. - Egy egészen rövid verset írtam.
- Halljuk!
Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül. 

Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:
- Miért csütörtökül ordít?
- Mert csütörtök - mondta Vacskamati -, ha péntek, péntekül ordítana.
- Idegen nyelveket nem tud? - akadékoskodott Bruckner Szigfrid.
- Nem - mondta Vacskamati -, ez egy műveletlen csütörtök.
Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.
- Elég - mondta. - Halljuk Aromót!
Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére. Rázendített:

bálomböki bag u fan
bálomböki big a fún 

- Nem ér - ordított közbe Bruckner Szigfrid -, egy hangot se értek belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául is lehet verset írni.
- Eszed tokját hottentotta - háborgott Aromo -, ez igenis magyarul van!
- Akkor én megeszem a fülem - mondta Bruckner Szigfrid.
- Már meg is sózhatod - felelte Aromo.
- Hadd mondja végig - próbált rendet teremteni Mikkamakka.

Aromo újra belefogott:
bálömböki bag u fan
bálombökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
- Ez semmi - mondta Ló Szerafin -, így egy gyerek is tud verset csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.
- Igenis vers! - jelentette ki Mikkamakka, akinek úgy látszik, tetszett ez a bálömböki. - S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet írni, rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!
- Nem is kell leírnom - mondta Ló Szerafin -, kapásból is elmondhatom.
- És már mondta is:
kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól 

- Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól? - szólt Aromo. - Kimerülhet egy zseblámpaelem vagy esetleg egy hegymászó, de egy kutyaól!
- Esetleg elfárad - vetette közbe Vacskamati. - Miért ne fáradhatna el egy kutyaól?
- Vagy a kutya nagyon nyomja belülről - kelt Bruckner Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.
- Rendben - mondta Aromo -, de a módszer, ahogy a verset írtam, mégis az én találmányom.
- Ez igaz - hagyták helyben a többiek.
- Találmánynak nem rossz - epéskedett Nagy Zoárd -, csak versnek.
Mikkamakka megint csengetett.
- Halljuk az utolsó versenyzőt!
Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani, dömdödöm.
Így szavalt:
Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm 

- Nem ér! - rikoltozott Bruckner Szigfrid. - Akkor én meg azt mondom, hogy:

Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam 

- Nono - mondta Mikkamakka -, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.
- Miért, mit jelent?
- Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
- Engem is? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
- Persze, téged név szerint is megemlített - mondta Mikkamakka.
- Éljen Dömdödöm - kiáltott Bruckner Szigfrid -, adjuk neki az első díjat!
- Adjuk! - kiabálták a többiek.
Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.
- Te győztél - mondták neki.
- Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe - veregette meg a győztes vállát Bruckner Szigfrid.
Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta a győztes verset.

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.

Lent a kertben









Tóth Árpád: Kecskerágó

Az égen nyári fényözön;
De minden bokrot megelőzve
A kecskerágó már az őszre
Bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis
Tündéri pöttöm püspök ülne,
S bíbor birétumban örülne,
Hogy mily szép még meghalni is.

Ó, áldott őszi tarkaság!
Szelíden búcsúzkodó lángok!
A néma domboldalban állok,
S nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.
A sziromtépő vén mohóság
Hiába. Meghaltak a rózsák.
Ébredj békével, drága Nyár!

Tán nem találkozom veled
Többé. Mindegy. A szél megindul,
És ajakamra fú a lombbul
Egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhitat
Borzong át, mintha áldozónak
Nyújt ajkára az áldozópap
Hűvös ostyát. Lement a nap.

2017. szeptember 13., szerda

KerTEKről

Hűvösek az esték, didergetősek a reggelek. Hullik a dió, valaki nagyon rájár, rajtuk van a csőre nyoma. Zsebi is nagy dióevő, s ezek után mi marad a gazdáknak? Kevés az egészséges, sokon rajta van a fekete burok, alatta fehér kukacok tekerőznek, nem véletlenül kopogtatja harkály úr. (No, nem mindben, de sokban.) Lebukott, megláttam a fekete kalapját.

S búcsúzóul tobzódnak  a lila színek: asterek, kékszakállak, pillangóvirágok. A lila számtalan árnyalatában, s hogy ne csak  a hideg színek uralkodjanak a sárgák is villantanak egy utolsót. Reggeli fényben fotóztam.














 

 S a Borzaskaták pedig a sok esőtől beindultak, még virágba is borulnak, ahogy elnézem. A zöld színük gyönyörű, bársonyos. Csupa élet ígéret. Az elmúlás küszöbén.

 

S ajánlanék egy blogbejegyzést, érdekességként: Rousseau kertjeiről, olvassátok el.