Oldalak

2016. november 1., kedd

Aki á-t mond,



mondjon b-t is. Apámról jelentették meg ezt a nekrológot .

Most találtam rá, véletlenül. Mikor jobbkor, mint Halottak napján. Ha már a vele készült riportot közreadtam megmutatom ezt is. Amúgy is nyilvános. Büszke vagyok rá.

"Van egy hely, ahol megcsöndesül a szél, ahol halkabban kopácsol a harkály, ahol a juharfák nesztelen engedik el leveleiket, a szarka nem rikácsol, a rigók puhán lebbennek tova a keresztekről, röptük, mint a bársony.

Ez a hely egy kis falusi temető.

Jó itt elengedni, szállni hagyni a gondolatokat. A gyertyák lángját elfújja a szél, egyetlen bátor kis láng állja a, minél nagyobb a fuvallat, annál vidámabban ég. Mindig van egyetlen bátor kis láng…"

Az idézetet nem tudom ki írta, valahonnan másoltam, forrás nélkül. Ma egész nap kerülgettem, nem tudtam kihagyni, hogy ide ne hozzam. 


 


4 megjegyzés:

  1. Sokat tudtak volna beszélgetni a repülésről, gépekről, a Te apukád meg az enyém. Apa is vadászpilóta volt, igaz ő nem a háborúban, jóval később, ő '32-es születésű volt.

    VálaszTörlés
  2. Tudjuk-e mi, "gyerekek" miken mentek keresztül apáink, nagyapáink ? Hála Istennek hogy hasonlót nem kellett megélnünk, de sajnos, amit tudunk, az velünk együtt el is fog felejtődni....Mert nem nagyon beszélünk róla/róluk.
    Évek óta dilemmázom, "közreadjam"-e a neten Édesanyám naplóját a megszületésem előtti 9 hónapról. Annyi személyes dolog (is) van benne, hogy nem tudom, van-e "jogom" hozzá. Pedig bizony sok minden kiderülhetne abból az 1944/45-ös naplóból - amin egy mai fiatal (ha egyáltalán elolvasná) csodálkozhatna - és amitől nekem sokszor lett könnyes a szemem.
    Akármilyen gondjaink is voltak nekünk az elmúlt évtizedekben, a mi életünk összehasonlíthatatlanul szebb, könnyebb volt, mint az övék. Kár, hogy nem beszélünk róluk eleget, mert bizony így, velünk együtt örökre eltemetődnek majd....

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nem lenne tanulság nélküli, ha közreadnád. Amúgy meg úgyis történelem amikről ír. Személyes? Oly sokan osztanak meg ilyeneket, az ember azokból is tanul,elgondolkodik, rácsodálkozik, stb., s ő már messze van. Bár, lehet én gondolom rosszul.

    VálaszTörlés
  4. Úgy, szóval édesapád repülő volt! csodálatos, bár veszélyes élet, mindenképpen érdekes. Aranyos Fodorka írja, tudjuk-e, miken mentek keresztül elődeink? én tudom, meg is írtam, egy zárt blogban van az ő szomorú történetük. Igaz, nem kapcsolódik a történelemhez, nem voltak benne hősi halottak, senkit nem internáltak, egyedül apám volt munkaszolgálatos, később meg disszidálási szándéka miatt lecsukták. Anyám naplója is megérne egy misét, verseket is írt, de csak magának. Én már mindent tudok, mitől vagyok olyan, amilyen. De úgy belém égtek a gyökerek, hogy változni csak felszínesen tudtam.

    VálaszTörlés