Oldalak

2016. október 22., szombat

"Vajon mit csinálnak a kányák az esős napokon?"MH

Ha a tegnapi napról írnék, azt írnám ismét egy bitang nap. A laborom tökéletes, tehát epehomok. Diétázzak. Aztán elmentem a gyógyszertárba, hogy a még belobbant gondjaim és a mellékes, kellemetlen hatásokat valahogy közömbösíteni tudjam. Ha azt mondom a havi gyógyszerszámlánk,  s ebben nagyrészt az enyém már veri a 25 ezer forintot, nem hazudok. Elkeserítő.

A fiam születésnapját ünnepeltük (volna). Számomra elég keserűnek sikeredett. Nem szeretem, ha beszólnak olyan dolgok miatt, amiről végül is nem tehetek. Azt szoktam mondani, töltsenek el egy
holdhónapot a cipőmben, akkor kritizáljanak. Aláásta az egész napom.

Szóval a fiúk ették a tortát, a brassóit, én meg elmentem sétálni, mert megpusztultam az étel látványától. Kb. szó szerint. S ítéljen el bárki, ha ott van előttetek az imádott gesztenyetorta(s ti nem ehettek belőle), hát nem kívánom senkinek. A séta haszna, kiderült a hivatal kijött, s a sötétítő fákat bejelölte, de nem a mi oldalunkon.  (Hozzátartozik, a munkahelyen megszoktam mindent szájbarágóan írunk, bizonyos társadalmi rétegek miatt. A társam rövidítette, lényegre törően a kivágandók helyének megjelölését. Nem értették vagy elsiklottak fölötte. Vagy számukra nem volt egyértelmű. ) Péntek délután hivatalba telefonnal próbálkozni lehetetlen. Ekkor már zsibbadt az agyam...

A délutánra már nem emlékszem, feküdtem, kidőlve. S elegem volt a világból. A betegségekből, kb. mindenből.

Viszont megvirradt a mai nap:

Ködben.


 Eső után.




 (Pók)hálókkal.



Aztán kisütött a nap! 




 A vetkőző.

 Visszatérve lassan az induló, tavaszi pirosokhoz.


2 megjegyzés:

  1. Immmádom a harmatcseppes pókhálókat ! Valami csodálatos, meseszerű képződmények, nem is valók erre a földi világra....
    És nagyon hangulatos az első, ködös-színes képed !

    VálaszTörlés
  2. A rossz után remélhetőleg már csupa jó fog érni. Erre gondolj.

    Ahány bokor, fa, annyi szín. És nem lehet betelni vele. Megunhatatlan gyönyörűségek.

    VálaszTörlés